Ady Endre: Válogatott versek

Ady Endre: Válogatott versek

Miért olvastam el?
Három vagy négy évvel ezelőtt egy nagy áruházban került a kosaramba a kötet, aztán el is lett felejtve, a hirtelen felindulás a versirodalom iránt. Idén újra megjött a kedvem a versolvasáshoz, és rátaláltam Ady verseire a polcon. Belevágtam és nem bántam meg.

Fülszöveg mindössze ennyi:

Válogatta és a jegyzeteket összeállította Szappanos Balázs. A szöveget gondozta Láng József és Schweitzer Pál. Az Osiris diákkönyvtáros kiadásban talált rám, de van sok más kiadás is.

Tartalomról
Versek. A végén pedig egy összefoglaló életrajz Ady Endréről, aki mint tudjuk Érdmindszenten született és a többi, és a többi. Az összes kötetből voltak versek. Nem akarok irodalom órát tartani a blogomon, elég annyit tudni, hogy hónapokon keresztül foglalkoztunk a költészetével, annak idején a gimnáziumban, a magyar tanárom nagyon szerette. Külön a szerelmes versekkel, az istenes versekkel, a halál versekkel, a versek felépítésével (hogy imádott a Ady ismételgetni, meg három szavas verscímeket alkotni).
Úgy gondoltam hozok néhány verset, amik kifejezetten tetszettek. De igazából a versek mindenkinek mást mondanak, már ha mondanak egyáltalán valamit. Nekem ezek voltak azok a húha versek.

Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,

De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:

„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,

Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:

Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:

Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:

Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:

Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:

Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,

Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:

A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,

Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,

Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:

„Bűn és szenny az élet,

Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

Párisban járt az ősz. 

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Szent Mihály útjánsuhant nesztelen,

Kánikulában, halk lombok alatt

S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.

Ezt a verset a Kávészünet feldolgozása miatt szerettem meg igazán. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a zenekart, akik verseket zenésítenek meg, és adnak elő. Élőben is jók, volt szerencsém eljutni egy koncertjükre. Link itt.

A következő vers megrázott. Komor, és szomorú, kétszínűségtől szikrázik. Rám telepedett és valamiért újra meg újra el kellett olvasnom. Azt hiszem erre használják a hatásos szót.

Kató a misén 

Pompás, fehér Karácsony-éjen

Kidobta a szikrázó hóba,

Kidobta a havas semmibe

Magzatját a papék Katója. 

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,

Szédülve, tántorogva, félve,

Ahogy illik, elment maga is

Éjféli, szent, vidám misére. 

Kató gazdája, az izmos pap

S falusi nyája énekelnek:

'Dicsértessék az egek ura,

Hogy megszületett az a gyermek, 

Az a gyermek, ott Betlehemben.'

Kató fölsír a papi szóra

S az a gyermek, a betlehemi,

Könnyezve tekint le Katóra. 

Több verset nem akarok kiemelni, de azért voltak még, amik tetszettek. Ott van az Őrizem a szemedet, amit sokak talán kívülről is tudnak, vagy legalábbis tudták, amíg a tanerő számon kérte rajtuk. Aztán a Fekete zongora című, ami Baráth Katalin hasonló című rusztikus krimiében köszön vissza (egyébként nagyszerű könyv, gyönyörű nyelvezettel érdemes elolvasni).

Értékelés: 8/10 Adyt nem lehet kikerülni, ha versekről van szó. Mindennek ellenére a versei nagyobbik része felett csak átsiklottam, kevés fogott meg. 

Ókori Egyiptom napi öt debenből - történelmi útikalauz

Scolar Kiadó 2012

Ókori Egyiptom

Miért olvastam el? 

Az egyetemi könyvtárban, amint megláttam a sorozat bent lévő köteteit, azonnal lecsaptam rájuk. Miután a Londonban játszódóval meg voltam elégedve, reméltem, hogy a többi is hasonlóan jó lesz. Aztán már csak a kronológiai sorrend határozta meg, hogy éppen ez került először a kezembe, és vágtam neki a kalandnak, hogy a korabeli Egyiptomba a marcona határőrök zaklatása után szétnézzek.

Részlet a fülszövegből

Üdvözöljük Nagy Ramszesz Egyiptomában!
Utazzunk a fáraók földjére, Egyiptom legdicsőségesebb korszakába! Hajózzunk fel a Níluson, látogassuk meg az ország két világvárosát, Memphiszt és Thébát! Élvezzük a sört, a lótuszbort és gyönyörködjünk a táncoslányokban! Nézzünk be egy balzsamozóműhelybe, hallgassuk meg, milyen jövőt jósol nekünk egy bika, és látogassunk el a luxori és karnaki ünnepségekre!

Tartalomról

Donald. P. Ryan elsősorban régész, aki egyiptomi ásatásai alapján és persze más háttéranyagokból dolgozva összerakta ezt a könyvet. Tudása leginkább az épületekre és a vallásra terjed ki, így erről a szegmensről viszonylag részletes képet kapunk.  A könyvet nem fárasztó olvasni, a kis történeti érdekességek és illusztrációk feldobják a sorozat ezen kötetét is. Zavaró, hogy bár I. e. 1250-ben járunk többször is Hérodotoszt idézett és előreutalt az időben. A dinasztiákra osztásra ugyan belátom, hogy szükség van az eligazodáshoz, de ez a besorolás is csak jóval később születik meg, a korban nem igazán lehetett tudni, ki hányadik dinasztia tagja.

Jó tanácsként szolgál, hogy ekkor a turizmus nem igazán fejlett, tulajdonképp nincs, csak az megy Egyiptomba, akinek ott dolga van, így nekünk is érdemes valamilyen ürügyet kitalálni utazásunk megindoklására. Továbbá fontos, hogy vigyünk magunkkal sok minden, amit elajándékozhatunk a kegyekért cserébe, kezdve, hogy ily módon sikeresek lehetünk a szállás keresésben, bezárólag a templomok meglátogathatóságáig. Mivel a pénzt ekkor még nem ismerték, a nemesfémeket érdemes arany illetve ezüst karkötők formájában magunkkal vinni, ha épp nem szeretnénk folyton cserélgetni a velünk lévő tárgyakat. A kereskedelemben az alapegység a deben, ami 0,91 gramm réznek felel meg, ami egy zsák tönkölybúza ára. Itt már csak az marad kérdésként, hogy a zsák mint egység mekkora.
Az egyiptomiak a szerző szerint meglehetősen ssztereotíp módon gondolkodtak:

"Az egyiptomiak szerit négyféle ember létezik: egyiptomiak, nyugaton líbiaiak, délen núbiaiak, északon és keleten pedig ázsiaiak. Nem probléma, ha egyik csoportba sem tartozunk, mert megtalálják a módját, hogy besoroljanak minket valamelyikbe."

Egyiptom felosztás szerint három évszak van, ezeken belül négy-négy hónap, ezek: ahet, azaz áradás (júl. közepe-nov. közepe), peret, azaz kelet ( nov. közepe-júl. közepe), és semu, azaz aratás ideje (márc. közepe-júl. közepe). Legjobb utazási idő március közepén van, így elkerülhetjük a legnagyobb forróságot.


A "Mit vigyen magával feltétlenül egy utazó?" kérdésre is választ kapunk, miszerint, ha gyalog szeretnénk eljutni, akkor málhás jószágra, több pár szandálra, egy jó erős botra, ruhaneműre van szükségünk, de takarókat is jó ha csomagolunk. Hajóra is érdemes csomagokat vinni, amiket később elcserélhetünk.
A kenyérről érdemes tudni:

„A kenyér nagyon ízletes, de lehet, hogy a fogunkat próbára teszi. Látni fogjuk majd, hogy a helyiek – különösen az öregek – fogai le vannak kopva. Sőt akár ki is csorbultak. Ez azért van, mert a cséplés, rostálás és az őrlés során aprócska kövek, homok vagy finom szemű sóder kerül a lisztbe, majd a kenyérbe...”

 Érdemes tehát vigyázni. Az orvosokról tudni kell hogy legtöbbször hánytatót írnak fel, hogy elősegítsék a test megtisztulását. A várható életkor hihetetlenül alacsony, legalábbis a munkások esetében, akik 30-36 évig élnek. A gazdagok helyzete, azért ennél jóval fényesebb. Képet kaphatunk a vallásról, az írásról, a fontosabb városok, helyek nevezetességeiről. Ezt a részt egy kicsit unalmasnak találtam, valahogy nem volt annyira jól megírva, mint az eddig kötetekben. Ezúttal is a legjobban a hétköznapi életbe beavató fejezet tetszett. Szó esik az oktatásról, a házakról, sőt a szerelemről is. Ez az érzés sem volt idegen az egyiptomiaktól, álljon itt egy vers tanúbizonyságul.

„Egy fiatal lány: Szívem hevesebben ver,//Ha szerelmemre gondolok,// Elhagy a józan ész,//Szívem kiugrik helyéről.//Ruhám nem öltöm fel.//Sálamat se tekerem magam köré,//… Ne engedd, hogy az emberek//azt mondják//„Ez a nő szerelmes!”//Légy erős, ha rá gondolsz,//Szívem, ne remegj!”//

 Összességében ez a rész kevésbé tetszett, de így is nagyon érdekes volt.

Ami tetszett
A képi illusztrációk és a mindennapi életet leíró részek.

Ami nem tetszett
Erőltetettnek éreztem a humort és a szerző kulturálisan lekezelően bánt az egyiptomiakkal, sokszor sulykolva, hogy csak akkor érhetünk el valamit, ha lekenyerezzük az adott hivatal szolgáját, és embereit. A történelmi része rendben volt, a hangnem kevésbé.

Borító: 10/10 Szerintem nagyon illik a könyvhöz, ráadásul az egyik kedvenc egyiptomból fennmaradt képem. Jó választás volt. 

Értékelés: 6/10 Minden érdekessége ellenére ez a rész nem hozta annyira a színvonalt. Ennél többet vártam. 

Agatha Christie: Feketekávé

Agatha Christie: Feketekávé

Eredeti megjelenés: 1930

Miért olvastam el?
Azért mert megkaptam várólista csökkentéses kihíváson. Persze nem ez volt az egyetlen, ami motivált. Tulajdonképp 2014 eleje óta olvasom sorra a Christie regényeket, most már pontosan húszat elolvastam, de nagy örömömre termékeny volt az írónő, szóval egy időre még van mit elővenni. Ráadásul egy könyv, aminek feketekávé a címe, egyáltalán benne van a címében a kávé, már előre megkapja nálam a bizalmat, aztán meg útközben úgyis kiderül, hogy rászolgált vagy sem.

Részlet a fülszövegből
Agatha Christie első eredetileg is színpadra írt három felvonásos darabjában (londoni bemutatója 1930. december 8-án volt) Hercule Poirot és Hastings kapitány meghívást kap a híres angol fizikus, Sir Claud Amory surreyi házába, ahol az illető éppen az „atom” bombázásával kísérletezik.

A meghívás oka, lévén a szereplők kiléte, egészen biztosan nem egy-két kellemes, pihenéssel és csevegéssel eltölteni kívánt nap, hanem annál sokkal komolyabb.
A tudós ugyanis attól tart, hogy valaki el akarja lopni találmányát, vagyis egy olyan robbanószer képletét, amely döntő fontosságú lehet egy esetleges Angliát is érintő háború kimenetelét illetően.

Tartalomról
Poirot nyugdíjazta magát, nyugalmasan éldegél, Hastings barátja pedig már rég nem él Angliában. Hastings azonban rövid időre visszatér, ráadásul Poirot megkeresik egy vidéki kúriáböl, hogy teljesítsen egy megbízatást. Poirot, akinek a legnagyobb örömére szolgál, hogy olyan inasa van, aki tökéletesen ért a vasaláshoz, bár sem képzelőereje, sem kíváncsisága nincs, úgy dönt elfogadja, és a hétvégére elmegy a megbízójához.
A történet szokványosan indul, de már előre látható a bonyodalom, a vacsora feszülten telik a házban, megismerjük a szereplőket, kialakul egy előzetes vélemény. A tét egy százezreket érő képlet, ami egy még hatásos tömegpusztító fegyver kialakításához vezetne, de a képlet eltűnik a széfből. Mindenki gyanús, aki a házban van, kivéve a személyzet. A történet pedig nem áll meg ennyinél, haláleset is történik, amit aztán Poirot a kis szürke agysejtjeivel felderíthet.

Egyes elemeket sikerült menet közben felderítenem, de a gyanú megoszlott több személy között. Igazából már le is mondtam kissé arról, hogy megoldjam az ügyeket. Azért olvasom, mert pihentet és szórakoztat, és némi izgalmat is jelent az agytekervényeket megmozgató feladat, amiknél nem bánom, ha ismételten meg leszek vezetve. A modern krimikhez képest AC regényei mindig intellektuális feladatokat nyújtanak, és bármennyire is sok haláleset történik, nem a brutalitásról és a szörnyűségekre van kihegyezve a dolog.

Bár eredetileg színpadra írták, az átírás olyan jól sikerült, hogy nekem fel se tűnt.

Karakterek

Poirot hozza a formáját.

"Ha használná a szürke agysejtjeit, és megkísérelné az egész esetet tisztán látni – mint én –, akkor talán meglátná az igazságot, barátom – mondta önelégülten."

A humor se hiányzik.

"– Most mondja, hogy nem hintenek port a szemébe, mon ami – jegyezte meg kajánul. Aztán óvatosan még egyszer végighúzta ujját a polcon, és savanyú arcot vágott. – Úgy látszik, mégsem volt igazam a személyzet lelkiismeretességét illetően. Itt vastagon áll a por. Bárcsak lenne a kezem ügyében egy porrongy, én magam letörölgetném.
– Kedves Poirot – mondta Hastings, nagyot nevetve –, de hiszen maga nem szobalány.
– Nem bizony, sajnos – állapította meg Poirot szomorúan. – Én csak egy szerény nyomozó vagyok."

Van részünk begyöpösödött tudósban, szeleburdi emancipált fiatal lányban, rigolyás vénkisasszonyban. Kapunk szerelmespárt, betoppant látogatót és természetesen egy titkát-asszisztenst is. Tessék kitalálni ki a tettes!

Ami tetszett

Egy ideig a Marple történeteket szerettem jobban, de aztán Poirot végleg levett a lábamról. Talán nem ez a legjobb regénye AC-nek, de a hangulata, és a zárt szobás megoldás most is bejött. 

Ami nem tetszett

Megint csak ici-pici utalások voltak a gyilkosra, tipikusan olyanok, amiket közben észre sem veszel, és a végén jön az 'Aha' érzés. Visszaolvastam és végül is akár rá is jöhettem volna, szóval korrekt volt az írónő pl: a Harmadik lány könyvéhez képest, amikor komolyabb orvosi, biológiai ismertek híján, esély se volt az egyszerű hétköznapi olvasónak, hogy rájöjjön hogyan tették.

Borító: 9/10 pont. Tetszik a kávéscsésze az elején, hangulatot teremt. Az Európa kiadó borítója is nagyon szép, bár a kifinomultságon túl, nem igazán utal a könyv tartalmára. 

Értékelés: 9/10 pont