Szerb Antal - A harmadik torony

Magvető 2007
Eredeti megjelenés 1936

Utazás Észak-Olaszországba

Miért olvastam el?

Először is imádom Itáliát. Szeretek róla olvasni, a tájai, a történelme, a kultúrája mindene megfogott. Latinul úgy-ahogy tudok és, bár nem vagyok nyelvzseni egy szép napon szeretnék az olasznak is neki fogni, hogy ne csak annyit tudjak mondani, hogy piccolo gelato, meg Bon giorno! Már kétszer is jártam az országban, bár az itt említett városok közül még csak Velencében voltam.  

Kívánságlistás könyv volt nálam, aztán rábukkantam az egyetemi könyvtárban, amikor egy másik Szerb Antal könyvet kerestem. Azonnal ment a kölcsönzésre váró könyv kupacom tetejére.

Fülszöveg

Először jelenik meg önálló kötetben Szerb Antal 1936-os olaszországi útinaplója, melynek néhány jelenete az Utas és holdvilág lapjain kapott később költői formát. Város és tájleírások, kultúrtörténet, finom megfigyelések, és mindezek ellenpontjaként a harmincas évek Európája. Az Utas Velencéből Vicenzán, Veronán és Ravennán át jut el San Marinóig, hogy ráakadjon a Harmadik Toronyra, amely – még hiszi – segít átvészelni a szörnyű kort, amelyben élnie adatott. A szöveghez korabeli fekete-fehér fényképeket válogattunk.

Tartalomról

"Spanyolországba szerettem volna menni, de Spanyolország, történelmének ezen a legszörnyűbb nyarán, nem mutatkozott vendégszerető országnak, és két ellentmondó rádiója váltakozó buzgalommal süvítette a világba azoknak a dolgoknak a pusztulását, amelyekért az ember Spanyolországba szeretne menni. Talán sosem fogok már Spanyolországba menni, és ha el is mehetek majd, már nem fogom ott találni azt, amit kerestem. A történelem ideig-óráig ittfelejt a föld hátán egy-egy várat és várost, egy Nürnberget, egy Oxfordot, egy Toledót, de ez csak feledékenység; figyelmeztetés érkezik és háborúk, forradalmak, égzendülések vagy a «haladás» kalapácsütései között beteljesedik a mulandóság. Akkor eszembe jutott, hogy okvetlenül Olaszországba kell mennem, amíg Olaszország még a helyén van, és amíg Olaszországba mehetek."

A könyv kezdőmondatai ezek, amik azonnal az olvasó fotelemhez szögeztek a következő egy-másfél órára.   A könyv útleírás, de izgalmasan, nagyszerűen megírva. Az irodalmi utalások, azt a jóleső érzéssel töltöttek el, hogy igen legalább egy részüket ismerem. A helyek, amiket már láttam Velencében újra felidéződtek bennem, ami nem csak a fotós illusztrációknak volt köszönhető. Mindeközben irodalmilag, kultúrtörténetileg gazdag utalásokkal tűzdelt szöveget olvashatunk. Nagy teljesítmény valakitől, aki egész éjjel szállás után rohangált, a zsúfolt, hőségtől nehéz tengerszagú levegőben aszalódva. A spanyol fürdőhelyek nem látogathatóak ekkor, így még többen vannak a Velencébe ellátogatók. Közben megtudhatjuk azt is, hogy az olasz nők csúnyák, szőkére festik a hajukat.
Vicenzába érve, ami arról nevezetes, hogy itt alkotott Palladio.

"Ő volt a reneszánsz utolsó nagy építőmestere. És külön nevezetességet az adja, [Vicenzának] hogy itt találkozott Goethe Palladio művészetével, és itt lett, Palladio harmoniáját látva, klaszikussá."

A továbbiakban, folytatja az utazást, és mi vele utazunk. Mindössze 80 oldal, az illusztrációkkal, mindennel együtt, ami nem túl sok. A kiadás mindenesetre nagyon szép, de aki nem szeretne kiadni rá pénzt, vagy nem találja meg a könyvtárban, ahová  beiratkozott és még kölcsön se tudja kérni, annak az alábbi linket ajánlom figyelmébe:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00609/19293.htm

Ami tetszett
Toszkána rajongója vagyok, ráadásul Szerb Antalban is pozitívan csalódtam. A fotók is szépek.

Ami nem tetszett
Lehet, hogy nem vagyok elég kritikus, de nem találtam benne hibát.

Kinek ajánlom?
Annak, akit egy kicsit is érdekel Itália, a kultúra, a művészet és a XX. század, még a második világháború előtti, de már a fasizmus, és Musszolini veszélyét érző szerző utazásának története.

Boritó: 10/10 A vitorláshajó Velencével a háttérben csodaszép.
Értékelés: 10/10