J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség

Hihetetlenül jó ez a kép :)

J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség

Új vámpírsorozat szerelmem bontakozik ki a vizsgaidőszak utolsó hetében. Miután tavaly augusztusban nyugodt szívvel tettem le az első kötetet azzal a felkiáltással, hogy igen ez jó volt, így egészen teljes, nem kell ez tovább folytatni, idén január 23-án mégis kezembe került a folytatás. Aztán sorozatban a következő részek. Le se tudtam tenni, hajnali egyig olvastam, és eszembe se volt tanulni az utolsó vizsgámra, ami ugyan olykor lelkiismeret-furdalást okozott, de a stimuláló szerként is tökéletesen megfelelő erotikus sorozat minden más prioritást felül írt. Egy kicsit ugyan elfáradtam a hasonló séma alapján felépített részeket olvasva (kiemelni egy testvért, és leírni a szerelmi kapcsolatának alakulását), de ez nem szegte igazán kedvem. A világ érdekes, megvan benne a tipikus jó-rossz harca, fény-árnyék, a valami jó dologért, valamit fel kell áldozni filozófia. Van benne főgonosz (Omega), vannak rossz fiúk, akik a vámpírokat szeretnék kiirtani (alantasok), és meg van a jóságos istenségszerű Őrző, akinek nem szabad kérdéseket feltenni. A fő témát a Fekete Tőr Testvériség adja, akik egy szűk csoport a vámpírok társadalmán belül, a harcosok, akik a fajt védelmezik. Agresszívak, nagyok, és szexualitástól fűtöttek, de persze belül mind valamilyen formában lelki sérült szeretetre vágyó fickó.
A történet mégsem unalmas, mert tele van csavarokkal. Lekötött, és csak nagy ritkán fordult elő, hogy a gyakori szex jelenetek közül egyet-egyet átlapoztam, mert ez csak egyetlen aspektusa a történetnek, és egyébként is az valahogy jobban érdekelt, hogy mi következik, mint hogy a mindig hatalmas méretekkel rendelkező hím egyed mit csinál a szűk és nedves helyeken.
A férfias dumákban, a nagyon pasis helyzetekben is otthon van az írónő, és a humor is helyén van. Ahogy haladok előre a sorozatban, mindig újabb és újabb kedvenceket avatok, de eddig Rhage, Zsadist és Vishous vezetnek, bár ez utóbbi esetében a végső megoldáson egy kicsit felhúztam magam. Oké, máshogy nem nagyon lehetett volna megoldani, hogy happy end legyen. Jelenleg a hatodik kötetet olvasom a magyarul megjelent tízből, ami megnyugtató, ugyanis van még mit behozni, aztán meg én is rághatom a kefét a folytatás ideje alatt. Nem tudom tervez-e lezárást az írónő, vagy ez is egy végtelenített sorozat lesz, mint az Anita Blake Laurell K. Hamiltontól. Tulajdonképp nem bánnám, amíg nem romlik a színvonal, és megmarad az izgalom. Mindenesetre Wardot bevettem a kedvenc szerzőim közé.

Ez se akadályozott meg benne, hogy most egy hónapnyi szünetet iktassak be, mivel a többi könyvemet csúnyán elhanyagoltam. Itt az ideje egy kicsit mást is olvasni. Márciusban folytatás következik.

Vavyan Fable: Mesemaraton

Eredeti megjelenés: 1989
Betűvető Kiadó

Mesemaraton

Miért olvastam el?

Vavyan Fablelel már volt néhány kísérletem, legutóbb a Szennyből az angyal kapcsán találkoztam vele. Azt erőltetettnek éreztem, bár volt benne egy-két jó poén is. A Mesemaraton molyos tagságom egyik legelső napján került fel a várólistámra, ami már jócskán egy éve volt. Most beneveztem egy alternatív várólista csökkentésre is a hivatalos mellett, amin valaki más határozza meg a te várólistádról, hogy minek fogj neki. Nekem ezt hozták ki elsőnek, így most el is olvastam.

Részlet a fülszövegből

Burleszk, paródia, karikatúra ÉS kalandregény. Hella Postor, a vagány, idős milliomosnő éjjel-nappal tequilát iszik, s közben lovasversenyt szervez fantasztikus terepen, mesés fődíjjal (egymillió fabatka). Szinte a rajt előtt belebotlik Athénába, fiatalkori önmaga hasonmásába. Nagylelkűen meghívja őt és Don Jarrat-t a Mesemaratonra. Ha egymásra találnak, öröklik hatalmas vagyonát. A kiszemelt vőlegénynek van egy szépséghibája: maffiózó. És éppen bajban van egy eltűnt heroinszállítmány miatt. A verseket mormogó és bohócságát mindinkább föladó Athéna az öreg hölgy testőréhez vonzódik: Michel Redfordhoz, aki öltözzön bár navaho törzsfőnöknek vagy pirosbabos szoknyás nőimitátornak, szívdobogtatóbb fickó.

Tartalomról

Az első mondatokból látszik, hogy itt egy hozzám közelebb álló történetet olvashatok, hisz egy könyvtárban kezdődik a paródia. Athéna Dobos, aki magyar származású, de Amerikában él az Isten Háta Mögött. A nyitva tartás utolsó napján betéved egy idős hölgy, aki felismeri önnön magának ifjabb mását az ifjú lányban. Megbízza testőrét, hogy faragjon embert a leányzóból, aztán induljanak a versenyen. A tét nem kevés egymillió dollár. Ami valljuk be az azóta inflálódott pénzben mérve sem kis összeg. A könyvmoly leányzó szerencsétlenkedései, mintha szándékosak lennének és haladva az olvasással kiderül, hogy valójában, azok, bohóckodik és szórakoztat.. Athéna, akivel erősen szimpatizálni kezdtem a könyv elején, már csak könyvszeretet, és bénasága miatt is (kicsit rám hasonlít, bár mostanában, nem vagyok ilyen jó formában, és azért hintaszékeket nem szoktam magamra rántani, megmaradok a kilincsen fennakadás, meg a bögre magamra borítása szintjén).
Jellemző rám, hogy nem olvasok fejezetcímeket. Itt is a kilencedik fejezetnél kaptam fel a fejemet az egyéb versenyzők címszónál. A verseny roppant őrültnek és érdekesnek ígérkezett pedig még el sem kezdődött ekkor. Igen, elérte a könyv, hogy hangosan röhögjek, amit legutóbb az Elveszett Próféciáknak Terry Pratchett (Egyik kedvenc szerzőm) és Neil Gaiman közös produkciójának sikerült. Kicsit harsányra lett az éjféli órán a kacaj, amikor az aktuális humorosabb részhez értem. Szerencsére nem ébredt fel egyik testvérem se, de ekkor döntöttem úgy, hogy a maradékot inkább másnap fejezem be. A végén szinte mellékesnek éreztem, hogy ki nyert. Az sokkal érdekesebb volt, ami útközben történt. Vagy épp utána. Szinte mesei volt a befejezés is, már csak a boldogan éltek, amíg meg nem haltak hiányzik a végéről.

A karakterek

A mellékszereplők haláliak voltak. Kezdve a gyáva színésztől, az ifjakra vadászgató úrhölgyön át, a transzfesztitáig, akivel ''csoda'' történik útközben. A versenyt csupán kísérők között is vannak érdekes alakok, nekem a hétfátylú Salome, volt a személyes kedvencem, aki egyébként egy 120 kilós operatőr a civil életben. A zárónapon a prímet a katonai szexgombának beöltözött kislány vitte, aki önmagában is kellemesen színesíti, az amúgy sem érdektelen felhozatalt.

Athéna fura volt végig, de jelleme szerencsésnek mondható. Bár igazán nem értettem, hogy miért rejtőzködik rondaság álarca mögé, amikor gyönyörű, de végül is nem kötelező emberi formát öltenie senkinek, ha nem akar. Voltak hülye hozásai, ami rosszul is elsülhettek volna, ráadásul makacs, és önfejű, szóval ideális főszereplő, csak időnként nagyon idegesítő.

A testőrünk a szőrős testével nem az ideálom, de attól függetlenül egészen megkedveltem. Bár a bajok kiindulópontjának forrása ő volt, mégsem lehetett igazán hibáztatni. Lehet, hogy egy szép napon elolvasom majd az Emlékfutam című folytatást, mert biztos vagyok, hogy nem tud sokáig
békén megmaradni a fenekén, akármennyire is próbálkozik.

Ami tetszett

Az őrült helyzetek, bár már néha fárasztóak voltak olyan sok volt belőlük. Meg a szereplők.

Ami nem tetszett

Néhol tömény volt, egy percre se lehetett nyugodt az ember, mert mindig történt valami, ami ugyan nem nagy hiba, de azért egyszer kétszer már fárasztott olvasás közben.

Boritó:7/10

Értékelés: 9/10