Képes magyar néprajz

Corvina Budapest 1985

Bihari Anna - Pócs Éva: Képes magyar néprajz

Miért olvastam el?

Az egyetemen jött feladatként, hogy válasszunk egy parasztsággal kapcsolatos témát, én kapásból kiválasztottam a matyó népviseletet és népi ékszereket. A téma egyébként is érdekel, mint a nagy divattörténet egy lokális és viszonylag állandó szegmense. De ez a könyv nem ezzel foglalkozik, vagyis pontosabban nem csak ezzel. Gyanútlanul kivettem a könyvtárból és itthon elég hamar rájöttem, hogy ez a könyv nekem nem jó a témámhoz. Nem szól a matyók viseletéről. Szól viszont rengeteg olyan dologról, ami felkeltette a figyelmemet, és magával ragadott. Szóval elolvastam.

Tartalomról

A néprajz sok mindent jelent, nagy területet fed le. A címből kitűnik, hogy ez a Magyarországra szorítkozik, továbbá, hogy képekkel illusztrált. A képek voltak az a plusz, ami sok pusztán leíró könyvből hiányzik. Itt nem csak a fantáziámra kellett támaszkodnom, az eszközöknél, épületeknél, a különböző tárgyaknál voltak fényképek és rajzok, amik bemutatták az adott dolgot. Ez nagyon tetszett benne. 1985-ös munka, de nem évült el a filozófiája miatt. A néprajz kevésbé ideologikus ilyen szempontból, mint a történelem. (Persze biztos akadnak, akik ezt másképp gondolják, adott esetben nyugodtan lehet írni véleményt hozzászólásban).

A nagy szerkezeti egységei:

• Egy ember élete
• A falu környéke
• A parasztok lakóhelye
• Egy család lakóhelye
• Idegen tájak – más emberek
• Múlik az idő
• Parasztkalendárium
• Nem élünk egyedül
• Mit tudunk a világról?
• Mit mesélünk a világról?

Ez a felosztás fokozatosan vezet be a néprajzba, megfoghatóan ragadva meg, hogy milyen is volt a paraszti élet a 19. század második felében, olykor a megírás napjaiig (1985). Vannak motívumok, amik sokkal régebb óta vannak jelen, de a kapitalizmus elterjedése lassan a paraszti (1848 előtt jobbágyi) társadalomba is átszivárgott. Ez a hatás sok mindentől függött.

"A falun belül az emberek életét, viselkedését elsősorban a rokonság határozta meg. Vidékenként változott, hányadik ízig vagy ágazatig tartották számon a rokonságot. Volt, aki hét ágazatig is ismerte oldalági rokonait, de körülbelül a harmadikig szinte mindenki."

A csecsemő

A csecsemőkről eddig is tudtam, hogy többnyire pólyában tartották, de ezt hat hónapos koráig is rajta hagyták! Leginkább a szemmel veréstől féltek, ami egy-egy boszorkány műve lehetett, de az elkövetőnek kikiálthattak egy rossz szomszédasszonyt is. A beteges vagy nyomorok gyermeket kicseréltnek, elváltottnak tartottak.

"Az "elváltottnak" tartott, rosszul fejlődő csecsemőt megpróbálták visszaváltani: kilencféle gyümölcsfa ágával fűtötték be a kemencét, és a kicsit ráültették a sütőlapátra, mintha be akarnák lökni a tűzbe. Úgy hitték, ha megkérik a boszorkányt: "Szépasszony, add vissza az enyémet, // Mert ha nem, megégetem a tiédet." az lekapja a gyermekét a lapátról és leereszti a kéményen át az anya elvitt, igazi gyermekét."

Játszó lányok

Az iskola

"1770 körül átlagosan már minden második falunak volt iskolamestere. Az iskolát sokféle egyház szervezte, és helyük nemritkán a pap lakásában volt. A tanév hivatalosan már akkor is két félévből állt. Az őszi betakarítás után kezdődött a tanítás. És tél végégig tartott. A második félév kezdete Gergely napján, március 12-én volt, de amint a nyári munkák megkezdődtek, a gyerekek a mezőre menetek vagy a ház körül segítettek. Az első tanítók olyan diákok lettek, akik kijártak néhány osztályt egy városi kollégiumban, azután visszatértek falujukba. Ők voltak a kántorok és a harangozók is."

Az iskolaügy helyzetére jól rávilágít, ez a kiragadott részlet. A tanítók alig kaptak képzést, és csak a legalapvetőbb tudást igyekeztek átadni kis tanítványaiknak. Így is sokan maradtak analfabéták. Egy légtérben voltak a diákok, és általában mindössze egy oktató foglalkozott mindannyiukkal. A tanítóknak alkalmanként baromfit, gyümölcsöt, tejtermékeket küldtek a gyerekek szülei.

"A számtanért külön tandíj járt, sőt a lányoktól az írásért is. A lányok rövidebb ideig tanultak, a fiúk tovább, általában három-négy évig. A tanyasi gyerekek iskolába járása nem volt általános még a XX. Század elején sem. Pedig akkor faluhelyen már általános volt a hat osztály kijárása."

Hol van ez a rendszer a jelenkortól? A szakiskolák esetében is, minimum 10 évig tanulnak jelenleg a diákok. Persze van, aki most is csak nyolc osztályig jut, míg tanköteles korú. A falusi iskolák kevés berendezéssel működtek, a kisdiákok füzet helyett palatáblára írtak. Nagyapám mesélte, hogy még nekik is palatáblájuk volt, pedig ő 1944-ben kezdte az iskolát. Aztán később jöttek a füzetek, irkák.

Szerelem, udvarlás, párválasztás

A falubeli szokás szerint a fiúbarátok csoportosan menetek a lányos házakhoz. Ennek is megvoltak a maga napjai, a legényjáró napok: általában kedd, csütörtök, szombat és vasárnap. Ekkor szívesen látták a vendégeket.

"Volt vidék, ahol a legény csak a kertkapuban beszélgethetett a lánnyal. A szülők az ablakon át ki-kilestek, nem marad-e a lányuk túl sokáig odakint. Néhol a szobában üldögélt együtt a családdal, másutt a kamrában tölthette a lánnyal az éjszakát is."

Ez utóbbit egészen meglepő szokásnak találtam, tekintve, hogy a vallásos falusiak körében milyen nagy fontosságú volt a leány tisztaságát megőrizni. Azonban maga a házasság érdekszövetséget jelentett leginkább, mely során a családok és a vagyonok egyesülnek, még ha a parasztok esetében ez a vagyon csak néhány hold földet jelentett adott esetben.

Háromkirályok

A könyvben még számos témakört érintenek és bontanak ki, engem ez a három érdekelt leginkább. Egy egész kalendáriumot bemutatnak, hozzá kapcsolódó ünnepekkel, és szokásokkal, leírva, hogy milyen hagyományos munkák kapcsolódtak a különböző időszakokhoz.

Értékelés: 10/10 Összességében nagyon elégedett voltam ezzel a könyvvel. A képek jól illusztrálták a leírtakat, és számos új információval lettem gazdagabb. Ha valaha paraszti környezetben játszódó írás létrehozására adnám magam, akkor valószínűleg újra kiveszem a könyvtárból ezt a könyvet.

Széchenyi István: Hitel

1830

Széchenyi István: Hitel

Miért olvastam el? 
Az egyetemen volt az egyik kiadott könyv, amiből előadást készítettem.

Életrajz

Gróf Széchenyi István 1791-ben született Bécsben. Apja gróf Széchényi Ferenc, édesanyja Festetich Júlianna grófnő.

Középfokú iskoláit magánúton végezte. Apja akarata szerint 17 éves korában már katona volt. Részt vett a Napóleon elleni háborúkban, ki is tűnt bátorságával és vakmerőségével. Rengeteget utazott, bejárta Törökországot, Kelet- és Nyugat-Európát.
Utazásai közben döbbent rá hazája elmaradottságára. Megállapította, hogy történelmi neve súlyos kötelességgel is jár, ezért életcéljául nemzete sorsának előmozdítását tűzte ki. Hazatérve ő lett a reformgondolat kezdeményezője és legjelentősebb alakja.
Szinte lehetetlen felsorolni mindazt, amit élete folyamán tett nemzetéért. Megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, előmozdította a dunai és tiszai gőzhajózást, a Lánchíd megépítését, támogatta a vasúthálózat megépítését és az egyesült Budapest ötletét.Az 1848 áprilisában megalakuló Batthyány kormányban a közmunka-közlekedésügyi miniszteri tárcát kapta. Bécs és a független magyar kormány közötti feszültségeket azonban nem volt képes elviselni. Posztjáról lemondott, és 1848. szeptember 5-én a döblingi elmegyógyintézetbe került orvosa, Almási Balogh Pál tanácsára. Széchenyi Döblingben hamarosan visszanyerte szellemi alkotóerejét, és élénk érdeklődéssel kísérte a hazai és európai politikai eseményeket, viszonyokat.
A sorozatos zaklatások, házkutatások felőrölték Széchenyi maradék erejét. Az üldöztetéseknek csak a halála vetett véget. 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán "karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott".
Forrás: itt

Tartalomról
A könyvet a szépeknek, azaz a hölgyeknek ajánlotta. A Hitel mibenlétét így fogalmazza meg:

"Homály és tévedés elhárítása végett az olvasót mindenekelőtt szükségesnek tartom arra figyelmeztetni, hogy én ezen kifejezést: hitel; azon értelemben veszem, melyet a közéletben a „creditum” jelent, ami nem egyéb, mint bizonyos lekötelezések által más kezében lévő ingó vagy ingatlan vagyonunkrúl nyert bizodalom és bátorság. Mennél nagyobb bizodalmat s bátorságot nyújthat valaki az ő kezei közt lévő vagyonunkrúl, annál több hitele – credituma van; s mennyivel nagyobb bizodalommal s bátorsággal bírja a közönség saját javait másoknál, annál tökéletesbnek mondatik azon ország hitelállapota."

A folytatás egy kérdésfelvetéssel nyit, miszerint:

"Nevetséges vagy inkább szomorú dolognak kell-e mondani, ha valaki nagyszámú gulája* s tölt gabnavermei mellett is koplal vagy szinte éhen hal? Nevetséges vagy szomorú-e, ha egy nagybirtokos, kinek kiterjedt termékeny szántóföldei, rétei, erdei, szőlei sat. vannak, ki nem adózik, s az országnak szinte semmi terhét nem viszi, s kinek sok ingyen dolgozik – ha egy ily birtokos, mondom, annyira elszegényül, hogy végre adóssági miatt semminél kevesebbje marad?"

Széchenyi bár elsődlegesen közgazdasági munkát kívánt írni, sokfelé elkalandozik a Hitel megírása közben. A korabeli viszonyokba nyerhet betekintést, aki veszi a fáradságot és elolvassa.
Általános jelszóvá emelhetjük az Előszóban megfogalmazottakat:

"Én azt szeretem hinni:* minden jobb lelkű ember bizonyos vágyást hordoz szívében – habár sejtetlen is –: magán, felebarátin s mindenen, ami őt környezi, szüntelen javítni."

Széchenyi az arisztokraták közé tartozik, de saját körénél távolabbra lát. A fő problémákat a pénzhiány, kiviteli vám, fölösleges és káros hatású kormányrendeletek, belső fogyasztás és kereskedési biztonság hiánya, termelés hiánya, rossz közlekedés, kereskedőbecsület hiányos volta és rosszhírkeltés jelenti a számára. Mindegyikre kitér és azontúl, hogy rámutat ezen hiányokra, ami önmagában még egyszerű dolog, hisz keseregni mindenki tud, viszont Széchenyi nem áll meg ennél. Rámutat a megoldásokra, ami ha nem is az ő életében, de idővel többnyire megvalósultak. A hitel kérdéseit taglalva kitér a polgári erények és kötelességek, nemzetiség, művelődés, törvények és politika kérdés körére mivel mindezek vagy a hitel szentségén alapulnak, vagy annak eredményei. Széchenyi világlátását nagyban befolyásolják az utazásai, amire jó párszor hivatkozik. Foglalkozik az utakkal, a neveléssel, az erkölccsel, a nemesek kötelességeivel, a jobbágyok helyzetével, és sokat Angliával. Örül, hogy van a magyarok előtt példa és csak ki kell tekinteni olyan országokra, ahol a reformok már megvalósultak, és most gazdagon élnek.

Megjelenik a szólásszabadság gondolata is:

"Csak mindenoldalú vizsgálat által lelhetni fel az igazságot, s ez csak a gondolatok legszabadabb közlése által valósulhat. Hol a beszéd korlátos,* ott rab a nyelv s csak rabként szól."

A pénz valódi értékéről így szól:

"A pénznek, földnek s minden egyébnek csak úgy van lehető legnagyobb haszna, ha egyiket s másikat minden pillantatban arra fordíthatom, amire tetszik."

"az érték szorosan a pillantathoz van kötve"

"A hitel híja oka, hogy senki nem jobbíthatja földeit oly mértékben, mint természet szerint lehetőnek kellene lennie."

A reformkor kezdetét jelenti a Hitel megjelenése, ami a szemléletbeni változásnak az első jelentős talpköve. A diskurzust elindította, voltak ellenzői és támogatói, könyvet írtak ellene. A megelőző időszak a tipikus magyar lelkület példáit sorakoztathatta fel, de arra is lehetőséget adott, hogy a reformkor nagyjai felnevelődjenek, és kitermelt magából a korszak egy Széchényit, egy Kossuthtot,, hogy csak a két haladási irányt jelzők táborának vezetőit nevezzem meg. Mindketten haladni akartak és reformokat, de ennek ütemét máshogy képzelték el.

A nyitottabbak gondolkozását átjárta a felvilágosodás eszménye, néhányaknak az utazás is megadatott, hogy aztán a legkülönbözőbb útleírások szülessenek meg, hírt adva arról, hogy Magyarországon kívül is van élet, és ha az illúziókat levetkőzzük, elismerhetjük, hogy nem egy helyen jobban élnek, mint az országban, amellett hogy sok helyen nem is nagyon tudják, merre is van az a Magyarország. Anglia példája az útmutató, őt kívánják beérni és másolni.

Széchenyi világnézetét meghatározza a vallásosság, a keresztény ember képe, és magának Istennek a nevének emlegetése, de mindezt a későbbi korok kiüresedése nélkül.

"Munkám célja nem felebarátom megítélése, mert az csak Istené; nem bűneinek napfényre hozása, mert ez kormányé; szándékom csak pénzbeli hibás elrendeltetésünk következésit olvasóm szeme elibe állítni..."

Lélekről és testről beszél, mindezt a teológiai megoszlásra alapozva. Az uralkodó személyéről nagy tisztelettel beszél, eszébe sem jut az elszakadásról és függetlenségről értekezni.

"Amit bizonyos időben egy mező megteremhetne, de nem terem, s azon dolog, amit egy ember elvégezhetne, de nem végez, minden időre el van veszve; s bizonyosan valami hiánynak kell ott lenni, akárhol is, hol műveletlen termékeny föld s egyszersmind szegény ember találtatik. Azon hiányt mindazáltal feltalálni nem tréfa, és sok olaj égett már el annak felkeresésében, s feltalálási nehézsége csak abbúl is látszik, hogy annak kipótlása végett s hogy eke és borona igazi divatba jőjön, a mezei gazdaság egy igen nemes, úri s bájoló tudománynak hirdettetett minden erővel – ámbár kirekesztőleg csak az abbúl várható haszon bírhatja az országot virágra s gyümölcsre, s csak ezek mennyisége végre a szegényt jobb létre. Legyen azért a szónok, ki földművelést javasol, bár legékesebb és szívrehatóbb előadású is, nem fog annyira mozdítni, mint egy száraz számolás, mely a nyereséget bizonyulja. – Félre azért minden pompás és fényes ajánlással, mely enthusiasmust gerjeszt s feneke nincs, s azért éppen oly sebesen lobban fel, mint a szalmatűz, de tovább se tart; s előre inkább a hidegvérű s józan számlálással, mert gazdálkodásban, kereskedésben csak haszon vagy nyereség reménye mozdít."

Itt a nyelvezet ékességén túl Adam Smith elméletének néhány eleme is felfedezhető, amelyről talán hallott is Széchenyi, miszerint a gazdaságot a nyereségre való törekedés mozgatja.

"Young, Koppe, Thaer neveit; új szisztémákrúl; váltógazdaságokrúl, szederfákrúl"

Johann Benjamin (1750-1791): A földmivelés és állattenyésztés munkájára gondolhat, ami magyar fordításban 1855-ben jelent meg. Albrecht Daniel Thaer (1752-1828), több mezőgazdasági munkát is írt. A kor neves mezőgazdasági szakíróira utal, akiknek munkásságát ismerte. A váltógazdaság emlegetésénél, a vetésforgóra gondolt, ami jóval fejlettebb szisztéma, és jobb termelékenységet jelent, mint az ugaroltató nyomásos gazdálkodás. A mezőgazdaság fejletlenségét tanúsítja, hogy még kevés helyen tudott elterjedni, és a nyomáskényszer még sokáig meghatározta a faluközössségek földművelés technikáját, de volt ahol (főleg az Alföldi régióban) a még elmaradotabb talajváltó technikákat alkalmazták.

A korban a céhek szolgáltatták az ipari termelés legnagyobb részét, de ez már a fejlődést hátráltatta. Ez a feudális rendszerű csökevény, azonban még sokáig fennmaradt rendszerével, amely a tradíciók konzerválásának letéteményeseivé váltak. A rendszeren a semmit se változtatni jelszó uralkodott el.

„Majd minden monopólium egypár évre hasznos, s eggyel mással provideálja a sokaságot; de hosszabb időre minden hathatós közelőmenetelnek legmagasb s -tetemesb gátja; úgy van a privilégiummal is.”

A közlekedés fejlődésére nézve megjósolja, hogy egyszer majd már repülve teszik meg az utat némely helyekre, mivel a lényeg a gyorsaság a közlekedésben. Persze ez még saját korában csupán ábránd volt.

Széchenyi elnézést kér, és szabadkozik, mivel az általános helyesírási szabályok ekkor még képlékenyek, több változata létezik egymás mellett az írott nyelvnek. Alapoz a kortársak tudására, behoz a szövegbe latin és franci a mondatokat. Mivel a könyvét ugyan a szépeknek, vagyis a nőknek ajánlja, mégis olvasóközönségül saját körének: az arisztokráciának, a birtokos nemességnek és az olyan kiművelt főknek szánhatja, akik rendelkeznek a korabeli alapműveltséggel, tehát tudnak latinul, és franciául is. Széchenyi ismeri a saját korának embereit, a panaszkodókat, a kicsinyeseket, a haladásra nemet mondókat és tükröt mutat nekik. Tudja, hogy lesznek, akik bírálják, de felkészül erre a bírálatra, és örömmel venné, ha valaki megcáfolná nézeteit, és jobbat ajánlana helyettük.

Korszakhatárt jelentett ez a mű. Újdonsága és frissessége nagy hatást gyakorolt, diskurzust indított el. A reform gondolatokat megfogalmazta, és szélesebb körök elé tárta. Néhány megvalósulására sokat kellett várni, de előbb-utóbb megvalósultak mind.

Széchenyit méltán nevezte Kossuth a legnagyobb magyarnak.

Ami tetszett
Ahogyan a kortársairól beszél. voltak nagyon humoros részek. A reformgondolatokat is szépen felvázolta és igazán sok kérdéskörre kitért.

Ami nem tetszett
Az elején kis nehézséget jelentett a nyelvezet, hozzá kellett szokni. Voltak latin és francia mondatok, amit a korszak művelt emberei könnyedén értelmeztek, de nekem franci tudás híján gondot okoztak.

Értékelés: 9/10 pont

Ókori Egyiptom napi öt debenből - történelmi útikalauz

Scolar Kiadó 2012

Ókori Egyiptom

Miért olvastam el? 

Az egyetemi könyvtárban, amint megláttam a sorozat bent lévő köteteit, azonnal lecsaptam rájuk. Miután a Londonban játszódóval meg voltam elégedve, reméltem, hogy a többi is hasonlóan jó lesz. Aztán már csak a kronológiai sorrend határozta meg, hogy éppen ez került először a kezembe, és vágtam neki a kalandnak, hogy a korabeli Egyiptomba a marcona határőrök zaklatása után szétnézzek.

Részlet a fülszövegből

Üdvözöljük Nagy Ramszesz Egyiptomában!
Utazzunk a fáraók földjére, Egyiptom legdicsőségesebb korszakába! Hajózzunk fel a Níluson, látogassuk meg az ország két világvárosát, Memphiszt és Thébát! Élvezzük a sört, a lótuszbort és gyönyörködjünk a táncoslányokban! Nézzünk be egy balzsamozóműhelybe, hallgassuk meg, milyen jövőt jósol nekünk egy bika, és látogassunk el a luxori és karnaki ünnepségekre!

Tartalomról

Donald. P. Ryan elsősorban régész, aki egyiptomi ásatásai alapján és persze más háttéranyagokból dolgozva összerakta ezt a könyvet. Tudása leginkább az épületekre és a vallásra terjed ki, így erről a szegmensről viszonylag részletes képet kapunk.  A könyvet nem fárasztó olvasni, a kis történeti érdekességek és illusztrációk feldobják a sorozat ezen kötetét is. Zavaró, hogy bár I. e. 1250-ben járunk többször is Hérodotoszt idézett és előreutalt az időben. A dinasztiákra osztásra ugyan belátom, hogy szükség van az eligazodáshoz, de ez a besorolás is csak jóval később születik meg, a korban nem igazán lehetett tudni, ki hányadik dinasztia tagja.

Jó tanácsként szolgál, hogy ekkor a turizmus nem igazán fejlett, tulajdonképp nincs, csak az megy Egyiptomba, akinek ott dolga van, így nekünk is érdemes valamilyen ürügyet kitalálni utazásunk megindoklására. Továbbá fontos, hogy vigyünk magunkkal sok minden, amit elajándékozhatunk a kegyekért cserébe, kezdve, hogy ily módon sikeresek lehetünk a szállás keresésben, bezárólag a templomok meglátogathatóságáig. Mivel a pénzt ekkor még nem ismerték, a nemesfémeket érdemes arany illetve ezüst karkötők formájában magunkkal vinni, ha épp nem szeretnénk folyton cserélgetni a velünk lévő tárgyakat. A kereskedelemben az alapegység a deben, ami 0,91 gramm réznek felel meg, ami egy zsák tönkölybúza ára. Itt már csak az marad kérdésként, hogy a zsák mint egység mekkora.
Az egyiptomiak a szerző szerint meglehetősen ssztereotíp módon gondolkodtak:

"Az egyiptomiak szerit négyféle ember létezik: egyiptomiak, nyugaton líbiaiak, délen núbiaiak, északon és keleten pedig ázsiaiak. Nem probléma, ha egyik csoportba sem tartozunk, mert megtalálják a módját, hogy besoroljanak minket valamelyikbe."

Egyiptom felosztás szerint három évszak van, ezeken belül négy-négy hónap, ezek: ahet, azaz áradás (júl. közepe-nov. közepe), peret, azaz kelet ( nov. közepe-júl. közepe), és semu, azaz aratás ideje (márc. közepe-júl. közepe). Legjobb utazási idő március közepén van, így elkerülhetjük a legnagyobb forróságot.


A "Mit vigyen magával feltétlenül egy utazó?" kérdésre is választ kapunk, miszerint, ha gyalog szeretnénk eljutni, akkor málhás jószágra, több pár szandálra, egy jó erős botra, ruhaneműre van szükségünk, de takarókat is jó ha csomagolunk. Hajóra is érdemes csomagokat vinni, amiket később elcserélhetünk.
A kenyérről érdemes tudni:

„A kenyér nagyon ízletes, de lehet, hogy a fogunkat próbára teszi. Látni fogjuk majd, hogy a helyiek – különösen az öregek – fogai le vannak kopva. Sőt akár ki is csorbultak. Ez azért van, mert a cséplés, rostálás és az őrlés során aprócska kövek, homok vagy finom szemű sóder kerül a lisztbe, majd a kenyérbe...”

 Érdemes tehát vigyázni. Az orvosokról tudni kell hogy legtöbbször hánytatót írnak fel, hogy elősegítsék a test megtisztulását. A várható életkor hihetetlenül alacsony, legalábbis a munkások esetében, akik 30-36 évig élnek. A gazdagok helyzete, azért ennél jóval fényesebb. Képet kaphatunk a vallásról, az írásról, a fontosabb városok, helyek nevezetességeiről. Ezt a részt egy kicsit unalmasnak találtam, valahogy nem volt annyira jól megírva, mint az eddig kötetekben. Ezúttal is a legjobban a hétköznapi életbe beavató fejezet tetszett. Szó esik az oktatásról, a házakról, sőt a szerelemről is. Ez az érzés sem volt idegen az egyiptomiaktól, álljon itt egy vers tanúbizonyságul.

„Egy fiatal lány: Szívem hevesebben ver,//Ha szerelmemre gondolok,// Elhagy a józan ész,//Szívem kiugrik helyéről.//Ruhám nem öltöm fel.//Sálamat se tekerem magam köré,//… Ne engedd, hogy az emberek//azt mondják//„Ez a nő szerelmes!”//Légy erős, ha rá gondolsz,//Szívem, ne remegj!”//

 Összességében ez a rész kevésbé tetszett, de így is nagyon érdekes volt.

Ami tetszett
A képi illusztrációk és a mindennapi életet leíró részek.

Ami nem tetszett
Erőltetettnek éreztem a humort és a szerző kulturálisan lekezelően bánt az egyiptomiakkal, sokszor sulykolva, hogy csak akkor érhetünk el valamit, ha lekenyerezzük az adott hivatal szolgáját, és embereit. A történelmi része rendben volt, a hangnem kevésbé.

Borító: 10/10 Szerintem nagyon illik a könyvhöz, ráadásul az egyik kedvenc egyiptomból fennmaradt képem. Jó választás volt. 

Értékelés: 6/10 Minden érdekessége ellenére ez a rész nem hozta annyira a színvonalt. Ennél többet vártam. 

A szultán Isztambulja napi öt kurusból - történelmi útikalauz

Scolar Kiadó 2014
Erdeti megjelenés: 2013
Oldalszám: 144 o.

A szultán Isztambulja napi öt kurusból

Miért olvastam el?
A történeti útikönyves sorozatból immár a harmadik kötetnél tartok, nagy örömömre ez a kötet is bent volt a Miskolci egyetem könyvtárában.

Részlet a fülszövegből:
Paloták, mecsetek, kávéházak, fürdők – útikalauz a szultánok Isztambuljához

Üdvözöljük az Oszmán Birodalom egzotikus fővárosában 1750-ben!

Isztambul a titkok városa. Látogassunk el a csodálatos palotákba és mecsetekbe, s ne hagyjuk ki a bizánci építészet és művészet fantasztikus emlékeit sem! Bejuthatunk a fényűző és szigorúan védett Topkapi palotába. Vendégül látnak bennünket a helyiek, elvisznek luxusfürdőikbe, meghitt kávéházaikba. Alkudozhatunk a nyüzsgő bazárokban, vagy éppen a Boszporuszra utazhatunk. A szultán, a háreme és eunuchjai, kereskedők, kerengő dervisek, kendőbe burkolt asszonyok mind-mind szereplői a csodálatos utazásnak, melyet a könyv segítségével tehetünk.

Tartalomról
A felépítés hasonló, mint a korábbi kötetekben. Azonban Charles Fitzroy, aki idegenvezető, továbbá történelmi könyveket is jegyez nagyon jól megoldotta kitűzött feladatot. Humoros, nem erőltetett és érdekes. Történeti áttekintés bevezetésképpen, továbbá az érkezéssel, orvoslással, szokásokkal foglalkozik, mint ahogy megszokhattuk. Az útleírás 1750-ben játszódik az Oszmán Birodalomban, ami egy hosszan tartó viszonylag békés időszak előzött meg. Isztambulba soha nem vágytam még, de ez a könyv felkeltette az érdeklődésemet iránta. Persze nőként nem lett volna jó dolgom, bár mivel nem vagyok muszlim, ezért szabadabban járhattam volna abban a korban is, mint a folyton elfátyolozott, és a házból többnyire csak a fürdőbe kiengedett nők. Az Aranyszarv-öböl északi partjánál Perában, ahol az európaiak laknak, mi is találhatunk szállást, ezután már csak egy jó dragomán, azaz tolmács kegyeit kell elnyernünk, aki elkísér minket, és a szokásokba is bevezet. A könyv külön kiemeli, hogy egy kis baksissal, vagyis keno pénzzel hamar el tudjuk intézni dolgainkat, a korrupció elfogadott dolog.
Leginkább a közbiztonságról szóló rész fogott meg, ami a korabeli európai viszonyokhoz képest jóval biztatóbb volt. Persze, minden elővigyázatosság mellett is jobb ha óvatosak vagyunk.
Külön tetszett, hogy az egyiptomiakról lekezelően szóló rész után, itt bizonyos tisztelettel viszonyult a szerző a törökökhöz. Több magyar vonatkozása is van a könyvnek, vagyis megtudhatjuk, hogy Konstantinápolyt egy erdélyi ágyúöntő ágyújával sikerült végül bevenni, ami ugyan kétes dicsőség, de érdekességként feljegyzésre került.
A pénzeken túl, amiből rengetegféle volt forgalomban, a szokásokról, hétköznapokról is értesülhetünk. Továbbá az ünnepekről sem hallgat, amik az általános vallási ünnepek, és a szultán és családja élete köré szerveződő mulatságok körül forognak.
Ágyúznak, amikor a szultánnak gyermeke születik, vagy gyermekei közül valamelyik házasodik, esetleg körülmetélik valamelyik fiát. Persze ezenkívül is rengeteg érdekességet tudhatunk meg belőle.

Ami tetszett
Az illusztrációk, a humor és a sok érdekesség, amivel szolgált. Ennél a résznél azt éreztem, hogy rövidsége ellenére is megéri az árát és, amikor majd valami akció keretében hozzá lehet jutni, igyekezni fogok beszerezni egy saját példányt.

Ami nem tetszett
Az egyes részek itt is kicsit kurtán lettek abbahagyva, hiányoztak a zárómondatok. Továbbá, az eunuchok "keletkezésének" története egy kicsit megrázott. Már a Gettómilliomos filmben se bírtam odanézni, amikor a koldulásra szántakat megnyomorították.

Kinek ajánlom?
A történelmet szeretőknek. továbbá, akiket érdekel Isztambul, és kaphatóak egy időutazó kirándulásra.

Borító: 9/10 Szép a  metszet a vitorlásokkal, azonban a rányomtatott "Paloták, mecsetek, kávéházak, fürdők - útikalauz a szultánok Isztambuljához " felirat engem zavar. Pont kitakar egy hajót.
Értékelés: 10/10

Szerb Antal - A harmadik torony

Magvető 2007
Eredeti megjelenés 1936

Utazás Észak-Olaszországba

Miért olvastam el?

Először is imádom Itáliát. Szeretek róla olvasni, a tájai, a történelme, a kultúrája mindene megfogott. Latinul úgy-ahogy tudok és, bár nem vagyok nyelvzseni egy szép napon szeretnék az olasznak is neki fogni, hogy ne csak annyit tudjak mondani, hogy piccolo gelato, meg Bon giorno! Már kétszer is jártam az országban, bár az itt említett városok közül még csak Velencében voltam.  

Kívánságlistás könyv volt nálam, aztán rábukkantam az egyetemi könyvtárban, amikor egy másik Szerb Antal könyvet kerestem. Azonnal ment a kölcsönzésre váró könyv kupacom tetejére.

Fülszöveg

Először jelenik meg önálló kötetben Szerb Antal 1936-os olaszországi útinaplója, melynek néhány jelenete az Utas és holdvilág lapjain kapott később költői formát. Város és tájleírások, kultúrtörténet, finom megfigyelések, és mindezek ellenpontjaként a harmincas évek Európája. Az Utas Velencéből Vicenzán, Veronán és Ravennán át jut el San Marinóig, hogy ráakadjon a Harmadik Toronyra, amely – még hiszi – segít átvészelni a szörnyű kort, amelyben élnie adatott. A szöveghez korabeli fekete-fehér fényképeket válogattunk.

Tartalomról

"Spanyolországba szerettem volna menni, de Spanyolország, történelmének ezen a legszörnyűbb nyarán, nem mutatkozott vendégszerető országnak, és két ellentmondó rádiója váltakozó buzgalommal süvítette a világba azoknak a dolgoknak a pusztulását, amelyekért az ember Spanyolországba szeretne menni. Talán sosem fogok már Spanyolországba menni, és ha el is mehetek majd, már nem fogom ott találni azt, amit kerestem. A történelem ideig-óráig ittfelejt a föld hátán egy-egy várat és várost, egy Nürnberget, egy Oxfordot, egy Toledót, de ez csak feledékenység; figyelmeztetés érkezik és háborúk, forradalmak, égzendülések vagy a «haladás» kalapácsütései között beteljesedik a mulandóság. Akkor eszembe jutott, hogy okvetlenül Olaszországba kell mennem, amíg Olaszország még a helyén van, és amíg Olaszországba mehetek."

A könyv kezdőmondatai ezek, amik azonnal az olvasó fotelemhez szögeztek a következő egy-másfél órára.   A könyv útleírás, de izgalmasan, nagyszerűen megírva. Az irodalmi utalások, azt a jóleső érzéssel töltöttek el, hogy igen legalább egy részüket ismerem. A helyek, amiket már láttam Velencében újra felidéződtek bennem, ami nem csak a fotós illusztrációknak volt köszönhető. Mindeközben irodalmilag, kultúrtörténetileg gazdag utalásokkal tűzdelt szöveget olvashatunk. Nagy teljesítmény valakitől, aki egész éjjel szállás után rohangált, a zsúfolt, hőségtől nehéz tengerszagú levegőben aszalódva. A spanyol fürdőhelyek nem látogathatóak ekkor, így még többen vannak a Velencébe ellátogatók. Közben megtudhatjuk azt is, hogy az olasz nők csúnyák, szőkére festik a hajukat.
Vicenzába érve, ami arról nevezetes, hogy itt alkotott Palladio.

"Ő volt a reneszánsz utolsó nagy építőmestere. És külön nevezetességet az adja, [Vicenzának] hogy itt találkozott Goethe Palladio művészetével, és itt lett, Palladio harmoniáját látva, klaszikussá."

A továbbiakban, folytatja az utazást, és mi vele utazunk. Mindössze 80 oldal, az illusztrációkkal, mindennel együtt, ami nem túl sok. A kiadás mindenesetre nagyon szép, de aki nem szeretne kiadni rá pénzt, vagy nem találja meg a könyvtárban, ahová  beiratkozott és még kölcsön se tudja kérni, annak az alábbi linket ajánlom figyelmébe:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00609/19293.htm

Ami tetszett
Toszkána rajongója vagyok, ráadásul Szerb Antalban is pozitívan csalódtam. A fotók is szépek.

Ami nem tetszett
Lehet, hogy nem vagyok elég kritikus, de nem találtam benne hibát.

Kinek ajánlom?
Annak, akit egy kicsit is érdekel Itália, a kultúra, a művészet és a XX. század, még a második világháború előtti, de már a fasizmus, és Musszolini veszélyét érző szerző utazásának története.

Boritó: 10/10 A vitorláshajó Velencével a háttérben csodaszép.
Értékelés: 10/10

Török Sándor: Valaki kopog - Könyvmoly Párbaj

Eredeti megjelenés: 1937

Szoba történelem

Miért olvastam el?

Ajándéknak járt az antikváriumi rendelésem mellé. Elolvastam az előszót, aztán félre tetten. Beválogattam a Könyvmoly Párbajos posztok közé, így az év első könyvének ezt választottam. Nem bántam meg.

Részlet a fülszövegből

Tizenkét fővárosi szoba, tizenkét lakás, tizenkét albérlet históriája ez a regény, s kissé önéletrajz is – hiszen az albérlő maga a fiatal író, Török Sándor, aki Erdélyből érkezett a fővárosba szerencsét próbálni, karriert csinálni. Különös és mégis mindennapi, hétköznapi figurák sétálnak a könyv lapjain; isznak, esznek, szeretkeznek, bolondoznak, öngyilkolnak és gyilkolnak az albérletekben és főbérletekben. Remekül megrajzolt figurák, mindegyiküknek sajátos titka, mondanivalója van.

Tartalomról

A történet az író saját lakásában kezdődik, így tudni lehet hova lyukadunk ki, majd a végén. Aztán jönnek sorra a lakások, egyre tapasztaltabb albérlő lesz Török, bár még mindig sikerül őt néha átvágni. Elkap részleteket az ott élők életéből, sorsokba lát bele, aztán továbbáll elsejével vagy tizenötödikével. 

Nem fogom felsorolni az összes szobát, ahol megfordul, hisz ez maga a könyv a történet gerince. A szobákra van felfűzve a cselekmény, ami mozaik darabkákból áll össze, aztán kiad egy képet, az író életét. Életrajzi regény, hisz nem tud kibújni a saját bőréből, néha oldalakra elkalandozik és mesél a később történtekről, a saját gondolatairól. 

"Nem az én naplóm ez - ha naplónak nevezhető -, hanem a tizenkét szobámé". 

Az első szoba története az eltűnt fiú körül forog, aki eltűnt orosz földön. Nem hiányzik az örökös menyasszony, a szívességből nyomozó rendőr, aki számolja és gondosan áthúz minden eltelt napot,  az apa, aki életelixírt fabrikál két mozsártörővel, a nővér, akit egy szélhámos vett feleségül és aztán elhagyta. Ez az első hely, ide nosztalgiával gondol vissza, amikor bekövetkezik a kis tragédia, a fiú előkerül. Tovább kell állni, kell a hely. Itt mindenkinek volt valami kis őrültsége, ahogy a többi helyen is. Elzinél,a szanatóriumban dolgozó, állástalan fodrász feleségénél pszichológiai korképet is fel lehetne venni, ha értenék az ilyesmihez. Őt mindenki üldözi a szerelmével, mindenhez ért, két hét alatt írt egy színdarabot, ismeri az ismert színészeket és hasonlók. Ez az első szoba volt talán mind közül a legérdekesebb, bár a kedvenc szereplőm a sajátságos látásmódjával nem idevaló.

Rögtön a második szobában egy fürdőszobán át lehet eljutni a bérelt szobához. Itt csak a "cenzor" egy kiöregedett katonai levél ellenőr miatt marad sokáig Török. A cenzor gondalatai még sokáig visszhangoznak bennem, és ilyenkor nagyon örülök, hogy kertesházban nőttem fel, bár talán ezekre is igaz, ki tudja.

"A ketrecek megteltek. Mindegyiknek van egy skatulyája kibélelve így -amúgy, és ezekbe a skatulyákba meghúzódva hódolnak apróbb, nagyobb mániáiknak. Néha kitör némelyik, tör, zúz, ordít, meztelenre vetkőzik, és fejjel ront neki a skatulya falának, mire jön a többi őrült, elcipelik és bezárják."

A könyvben sokszor van szó az őrületről. Egy fenyegető árny, vagy épp egy kedves barát, akibe bele lehet süppedni, amikor már nem akarunk több felelősséget. Menekülő útvonal, amire nem szabad rálépni, mert nincs visszaút. Török ekkor nyomorog és beoszt, még nincs állandó munkája, de igyekszik.  Visszatérve a cenzor gondolataihoz az egzotikumról is beszél.

"- Tulajdonképpen mi az, hogy egzotikus? Ez a mi kultúr-elbizakodottságunk, hogy egzotikusnak mondjuk egy indiai fejedelem udvartartását, és jóindulatúan nevetünk a néger törzsfő ünnepi esernyőjén. Minden díszruha és jelvény és szertartás egzotikus. Vallási vagy nemzeti ünnepély, minden. Egy király megkoronázása nevetséges ceremónia lehet, belső tartalma nélkül. egy szerecsen haditánc! Nekünk egzotikum. Nekik egy ősi kultúrából sarjadt ünnepi ténykedés, amelynek formaságai mögött lényegek lappangnak. Nekik viszont éppilyen egzotikus lehet egy úrnapi körmenet Budapesten. Jelek, mozdulatok, hajlongások, színek és hangok, csupa szimbólum. Nna túl nagyra vagyunk magunkkal."

Tulajdonképpen ez önmagában annyira nem is érdekes, de Benedek István könyve után egy kicsit máshogy közelítem meg a kultúra kérdést. Nyitottabbá tett Benedek kultúrfölénye. Végül kedvenc cenzorom döntése után ismét költözés jön.Aztán megint. Mindig új hely, új emberek, és közben egyre feljebb kapaszkodik, lassan kapcsolatokra tesz szert Török. De végig hiteles képet ad, egy abszurd világról, ami ma már nem létezik, vagy nem ebben a formában. Mindenesetre fennmaradt Török Sándor könyvében, és visszalehet térni hozzá, ha én magam már nem is élhetek benne.

Magán szösszenet
A történelem szeretete bennem nem a nagy csaták utáni érdeklődés táplálja, hanem az, hogy megismerjem milyen lehetett akkor élni. A mikrótörténelem, és ebbe nagyszerű betekintést ad a Valaki kopog. A társadalom egy kis szegletéről, az albérlők-főbérlők viszonyáról, a házakról, az ötödik emeleti lakásokról, a bútorozott szobákról, az emberek lelkületekről, a kis és nagyobb őrültségekről. Közben meg megismerem az ismeretlen író lelkületét is egy kissé, beenged az életében, hagyja, hogy megfigyeljem. Persze az, amit leír valaki magáról, és az amilyen valójában az sokszor más. Beleolvastam Török Sándor életrajzába, fenn van a wikipédiában, sok minden innen derül ki, de más a sivár életrajz. Néhány adat felsorolva, mintha be lehetne szorítani valakinek az életét az itt született, ezt meg ezt csinálta, és itt halt meg leírások közé. A munkáiban hol jobban elrejtve marad fenn a szerző, hol nyíltabban. A könyvben kifejtve az író véleménye is hasonló.

Ami kifejezetten tetszett
A történetszövés, a betekintés, a látlelet a két világháború közötti időbe, ami azonban nem volt egy kicsit sem száraz.

Ami nem tetszett
Néha a sok szereplő között olykor elveszett voltam a vége felé, név szerint felidézni a szereplőket egy kicsit mindig is nehezemre esett, de egy-egy jelző többnyire a megmentésemre sietett.

Kinek ajánlom?
Azoknak, akik érdeklődnek a történelem iránt, és szeretnek bepillantást nyerni a hétköznapokba egy kortárs tekintetén keresztül, aki ráadásul még szépen is mesél. Különösen ajánlom azoknak, akik albérletben laknak, megtudni régebben mi volt más vagy épp ugyanolyan. Továbbá azoknak, akik budapestiek, vagy csak éltek már ott, nekik egy kis nosztalgiahangulatot is hozhat.

Értékelés: 10/10

Eredeti kiadás: 1937

Shakespeare Londonja napi öt garasból - történelmi útikalauz

Scolar Kiadó 2011

Történelmi útikalauz, London 1599.

Miért olvastam el? 

Kívánságlistás könyv volt, amit megkaptam karácsonyra. Nem élte meg, hogy a fa alá kerüljön. Eredetileg azt hittem egy két lábon álló malac van a borítón. Jobban megnézve jöttem rá, hogy tévedtem. A fényképezőgépes divatos ruhába öltözött úr a boríton, végképp azonnali olvasásért kiáltott. 

Részlet a fülszövegből

Ismerjük meg Londont, amilyen a XVI. század utolsó éveiben volt: az udvaroncok, gyilkosok, kereskedők, koldusok, ügyvédek, drámaírók, inasok és kalandorok városát. Nézzük meg a látnivalókat a Whitehalltól a Westminster-apátságig, látogassunk el a nyüzsgő Bankside-ra, a város új színháznegyedére, amely sörfőzdéiről, medveviadalairól és bordélyairól híres.

A tartalomról

Jól átgondolt a felépítése, az elején kis történeti áttekintéssel, hogy a kort jobban el lehessen helyezni. Londoni pletykákkal, illusztrációkkal, teszi színessé a könyvet. A végén térkép van feltüntetve rajta a nevezetességeket, 0,5 mérföldes beosztással. Megtudhatjuk:

• Hogyan gondoskodjunk szállásról?
• Milyen pénzek vannak forgalomban és hogyan igazodjunk ki közöttük?
• Mit tegyünk betegség esetén?
• Mi történik járvány esetén?
• Milyen egy átlagos londoni nap?
• Milyen veszélyekkel kell számolnunk az utcákon?
• Kik a kor jelentős szereplői?
• Mik a látnivalók?
• Hol vásárolhatunk?
• Milyen sportolási lehetőségek vannak?

Szállást fogadókban, rosszabb esetben kocsmákban remélhetünk, ha csak egy italra vágyunk, akkor a sörözőket érdemes felkeresni, amiket gyakran nők vezettek, akik saját főzésű sört mértek. A kocsmák a szórakoztatás helyszínei voltak, felszolgálóval. A fogadókban akár százan is megszállhattak, télen állandóan égett a tűz, és tiszta ágyneműre lehetett számolni, amibe előttük más még nem feküdt.

"Minden tulajdonos [...] verseng a többiekkel, hogy ki tudja jobban szórakoztatni a vendégeit, kinek vannak finomabb ágyneműi, és hol cseréli azokat sűrűbben, hol milyenek a bútorok és a fekvőhelyek, hol szebbek a szobák, jobb az étel, drágább az étkészlet, erősebb az ital, hol lehet a legtöbb fajta bort kapni, és hol bánnak a legjobban a lovakkal. "

Egy-egy gyógymód, álljon itt példaként

"Hajtetű – kenjük be higanyos kenőccsel és disznózsírral Nátha – dugjunk az orrunkba egy darabka fehérrépát"

Külön érdekesség volt az angol helyesírásról olvasni, ami a korszakban meglehetősen bizonytalan volt. Shakespeare apja John tizenhat különböző módon írta le saját nevét, általában a Shaxpeare változatot használva. Fia William ingadozott a Shakespere, Shakspeare, Shakespeare között, de jogi iratokban Shaxper, Shakp, és Shaks rövidítéseket is használt.

Az utca veszélyei között a lopás, az átverések, csalások, fegyveres támadókra is felhívja a figyelmet.

A látnivalókról szóló rész főleg azoknak lehet érdekes, akik már jártak Londonban, én egy kicsit untam a leírásokat, de ha egyszer eljutok Anglia fővárosába, mindenképp megnézem mi maradt fenn belőlük, és mit mostak el az évszázadok. 

A sportokról szóló részben meglepőnek találtam, hogy a medve- és kakasviadalok mellett, bikaviadalokat is tartottak. A nagyobb testű állatok viadalát színházakban lehetett megtekinteni, ami ilyenkor kétszer annyi bevételt hozott, mint egy színdarab bemutatása. 

A vége olyan hirtelen jött el, pedig még szívesen olvastam volna részleteket a mindennapi életről. 

Ami kifejezetten tetszett

A hétköznapisága, a Londoni pletykák kis szöveg részei, az illusztrációk, és a korabeli könyvekből vett részletek.

Ami nem tetszett

Lehetett volna hosszabb is, nyomtathatták volna vékonyabb papírra.

Kinek ajánlom?

Ha időutazásra adnánk a fejüket és épp az 1599. év Londonját választjuk célnak, akkor mindenképp vigyük magunkkal ezt a könyvet, hasznos lesz. A történelmet, vagy épp Londont kedvelőknek ugyancsak ajánlott.

Értékelés: 10/10

Kiadó: Scolar

eredeti éve: 2009

magyar kiadás: 2010