Képes magyar néprajz

Corvina Budapest 1985

Bihari Anna - Pócs Éva: Képes magyar néprajz

Miért olvastam el?

Az egyetemen jött feladatként, hogy válasszunk egy parasztsággal kapcsolatos témát, én kapásból kiválasztottam a matyó népviseletet és népi ékszereket. A téma egyébként is érdekel, mint a nagy divattörténet egy lokális és viszonylag állandó szegmense. De ez a könyv nem ezzel foglalkozik, vagyis pontosabban nem csak ezzel. Gyanútlanul kivettem a könyvtárból és itthon elég hamar rájöttem, hogy ez a könyv nekem nem jó a témámhoz. Nem szól a matyók viseletéről. Szól viszont rengeteg olyan dologról, ami felkeltette a figyelmemet, és magával ragadott. Szóval elolvastam.

Tartalomról

A néprajz sok mindent jelent, nagy területet fed le. A címből kitűnik, hogy ez a Magyarországra szorítkozik, továbbá, hogy képekkel illusztrált. A képek voltak az a plusz, ami sok pusztán leíró könyvből hiányzik. Itt nem csak a fantáziámra kellett támaszkodnom, az eszközöknél, épületeknél, a különböző tárgyaknál voltak fényképek és rajzok, amik bemutatták az adott dolgot. Ez nagyon tetszett benne. 1985-ös munka, de nem évült el a filozófiája miatt. A néprajz kevésbé ideologikus ilyen szempontból, mint a történelem. (Persze biztos akadnak, akik ezt másképp gondolják, adott esetben nyugodtan lehet írni véleményt hozzászólásban).

A nagy szerkezeti egységei:

• Egy ember élete
• A falu környéke
• A parasztok lakóhelye
• Egy család lakóhelye
• Idegen tájak – más emberek
• Múlik az idő
• Parasztkalendárium
• Nem élünk egyedül
• Mit tudunk a világról?
• Mit mesélünk a világról?

Ez a felosztás fokozatosan vezet be a néprajzba, megfoghatóan ragadva meg, hogy milyen is volt a paraszti élet a 19. század második felében, olykor a megírás napjaiig (1985). Vannak motívumok, amik sokkal régebb óta vannak jelen, de a kapitalizmus elterjedése lassan a paraszti (1848 előtt jobbágyi) társadalomba is átszivárgott. Ez a hatás sok mindentől függött.

"A falun belül az emberek életét, viselkedését elsősorban a rokonság határozta meg. Vidékenként változott, hányadik ízig vagy ágazatig tartották számon a rokonságot. Volt, aki hét ágazatig is ismerte oldalági rokonait, de körülbelül a harmadikig szinte mindenki."

A csecsemő

A csecsemőkről eddig is tudtam, hogy többnyire pólyában tartották, de ezt hat hónapos koráig is rajta hagyták! Leginkább a szemmel veréstől féltek, ami egy-egy boszorkány műve lehetett, de az elkövetőnek kikiálthattak egy rossz szomszédasszonyt is. A beteges vagy nyomorok gyermeket kicseréltnek, elváltottnak tartottak.

"Az "elváltottnak" tartott, rosszul fejlődő csecsemőt megpróbálták visszaváltani: kilencféle gyümölcsfa ágával fűtötték be a kemencét, és a kicsit ráültették a sütőlapátra, mintha be akarnák lökni a tűzbe. Úgy hitték, ha megkérik a boszorkányt: "Szépasszony, add vissza az enyémet, // Mert ha nem, megégetem a tiédet." az lekapja a gyermekét a lapátról és leereszti a kéményen át az anya elvitt, igazi gyermekét."

Játszó lányok

Az iskola

"1770 körül átlagosan már minden második falunak volt iskolamestere. Az iskolát sokféle egyház szervezte, és helyük nemritkán a pap lakásában volt. A tanév hivatalosan már akkor is két félévből állt. Az őszi betakarítás után kezdődött a tanítás. És tél végégig tartott. A második félév kezdete Gergely napján, március 12-én volt, de amint a nyári munkák megkezdődtek, a gyerekek a mezőre menetek vagy a ház körül segítettek. Az első tanítók olyan diákok lettek, akik kijártak néhány osztályt egy városi kollégiumban, azután visszatértek falujukba. Ők voltak a kántorok és a harangozók is."

Az iskolaügy helyzetére jól rávilágít, ez a kiragadott részlet. A tanítók alig kaptak képzést, és csak a legalapvetőbb tudást igyekeztek átadni kis tanítványaiknak. Így is sokan maradtak analfabéták. Egy légtérben voltak a diákok, és általában mindössze egy oktató foglalkozott mindannyiukkal. A tanítóknak alkalmanként baromfit, gyümölcsöt, tejtermékeket küldtek a gyerekek szülei.

"A számtanért külön tandíj járt, sőt a lányoktól az írásért is. A lányok rövidebb ideig tanultak, a fiúk tovább, általában három-négy évig. A tanyasi gyerekek iskolába járása nem volt általános még a XX. Század elején sem. Pedig akkor faluhelyen már általános volt a hat osztály kijárása."

Hol van ez a rendszer a jelenkortól? A szakiskolák esetében is, minimum 10 évig tanulnak jelenleg a diákok. Persze van, aki most is csak nyolc osztályig jut, míg tanköteles korú. A falusi iskolák kevés berendezéssel működtek, a kisdiákok füzet helyett palatáblára írtak. Nagyapám mesélte, hogy még nekik is palatáblájuk volt, pedig ő 1944-ben kezdte az iskolát. Aztán később jöttek a füzetek, irkák.

Szerelem, udvarlás, párválasztás

A falubeli szokás szerint a fiúbarátok csoportosan menetek a lányos házakhoz. Ennek is megvoltak a maga napjai, a legényjáró napok: általában kedd, csütörtök, szombat és vasárnap. Ekkor szívesen látták a vendégeket.

"Volt vidék, ahol a legény csak a kertkapuban beszélgethetett a lánnyal. A szülők az ablakon át ki-kilestek, nem marad-e a lányuk túl sokáig odakint. Néhol a szobában üldögélt együtt a családdal, másutt a kamrában tölthette a lánnyal az éjszakát is."

Ez utóbbit egészen meglepő szokásnak találtam, tekintve, hogy a vallásos falusiak körében milyen nagy fontosságú volt a leány tisztaságát megőrizni. Azonban maga a házasság érdekszövetséget jelentett leginkább, mely során a családok és a vagyonok egyesülnek, még ha a parasztok esetében ez a vagyon csak néhány hold földet jelentett adott esetben.

Háromkirályok

A könyvben még számos témakört érintenek és bontanak ki, engem ez a három érdekelt leginkább. Egy egész kalendáriumot bemutatnak, hozzá kapcsolódó ünnepekkel, és szokásokkal, leírva, hogy milyen hagyományos munkák kapcsolódtak a különböző időszakokhoz.

Értékelés: 10/10 Összességében nagyon elégedett voltam ezzel a könyvvel. A képek jól illusztrálták a leírtakat, és számos új információval lettem gazdagabb. Ha valaha paraszti környezetben játszódó írás létrehozására adnám magam, akkor valószínűleg újra kiveszem a könyvtárból ezt a könyvet.

Benedek István: Varázslás és orvoslás az azték, maya és inka birodalomban

Orvoslás és varázslás

Magvető 1976

Miért olvastam el? 

A könyvtárban vettem le a polcról, megtetszett a címe. Semmit nem tudok ezen kultúrák (igen kultúrák!) orvoslásáról és érdekelt a téma.  Mondjuk az 1976-os kiadási évszám, egy múló pillanatra balsejtelmet okozott, de azért eljött velem.

Fülszöveg

Mitől magasrendű egy kultúra? Magasrendűnek tarthatjuk-e az aztékok, mayák és inkák kultúráját?
Hogyan orvosoltak, kuruzsoltak, varázsoltak ezekben az ősi birodalmakban? Lehet-e eredményes a „tapasztalati orvoslás”? Hatásosak voltak-e a varázslók gyógynövényei? Mi az igazság titokzatos kábítószereikkel kapcsolatban?
Ezekre és más kérdésekre válaszol Benedek István orvostörténeti-művelődéstörténeti tanulmánya hatalmas tényanyag összegyűjtésével és kritikai megrostálásával.

A tartalomról

Olvasás közben szorgosan jegyzeteltem, mivel magamtól biztosan nem emlékeztem volna minden érdekesebb részre. A szerző a nagy tudásanyag ellenére, sok mindent tesz az olvasási élmény rombolására, de sebaj. Először is miután térben is időben elhelyezi a Birodalmakat, szisztematikusan megindokolja, hogy szerinte miért is nem magasrendű a kultúrájuk. (Már ez is, hogy magasabb rendű, meg alacsonyabb rendű). 

"A kultúra komplex fogalom. Magas kultúráról csak ott lehet szó, ahol fejlett a termelési mód,a gazdaság és kereskedelmi élet, az ipar, a lakáskultúra, az egészségügy, a közlekedés, a  közbiztonság - egyszóval: a civilizáció; továbbá ahol a művészetek és tudományok számos ágát magas fokon művelik."

Ez a meghatározás, ami után az adott népekre vonatkoztat.

"Mezo-Amerikában a termelési mód kezdetleges, jóformán kimerül a nép alaptáplálékának, a kukoricának termesztésében. Az ipar szűk körre korlátozott, a kereskedelem fejletlen. Munkaeszközük alig van egyéb, mint a kényszermunkás keze; legelemibb eszközöket, gépeket, fémeket, technikai segédeszközöket nem ismerik. Hasznos háziállatok nincs, állattenyésztésük minimális, fegyvereik kőkorszakiak."

Miután kifejtette véleményét, felsorolja, hogy milyen forrásokra alapulva írta meg a könyvét. Tudni kell, hogy Benedek István nem monografikus munkát írt, művében hosszasan idéz a korábbi korszakok írók munkáiból, ami a legjobb és legérdekesebb részeit adják a műnek.  A legszimpatikusabb életutat bejárt szerző egy franciskánus (ferences) szerzetes, bizonyos Bernardino de Sahagún volt, aki 1529-ben (10 évvel a hódítás után) költözik Mexikóba, ott megtanulja az azték nyelvet és tanít. A Santa Cruz Kollégium tanára, ahol azték ifjak is koptatták az iskolapadot, nem minden súrlódástól mentesen. 90 éves korában hunyt el. 1569-ben írt egy munkát az aztékok kultúrájáról, amit csak 1829-ben fedeztek fel újra, majd adtak ki.

Az azték orvoslás

"Mexikóban ma is a piacon árulják az indián nők a gyógyszereket, nemcsak növényeket, hanem állati és ásványi orvosságokat is; állítólag kétszáz ilyen népi gyógyszer van még mindig piaci forgalomban;ezt a hagyományt, úgy látszik, a Kolumbusz előtti időszakból őrizték meg. De akkoriban még masszírozónők is működtek a piacon, kenőasszonyok, akik gyógybalzsamokkal végezték gyógyító működésüket. Kosaraikban álltak a tinktúrák, kenőcsök, gyanták, bíbortetű kisajtolt nedve (Coccus cacti, ma festéket készítenek belőle, és kozmetikumnak használják), oposszum farka, különféle gyökerek és szárított növények: hánytatók, hashajtók, vértisztítók, izzasztók."

A naptárból állapították meg nemcsak a született gyermek sorsát, de a betegségek diagnózisát is. Ez alapján derült az is ki, hogy melyik istennek kell áldozatot bemutatni engesztelésül. Különböző módokon jósolták meg a betegségek kimenetelét, például kukorica szemekből. A gyermekek meglepő és meglehetősen brutális kezeléséről:

"... fejjel lefelé felfüggesztik, torkát összeszorítják, megszúrják a lábát, ezt másnap sóval és paradicsommal kezelik - ha a gyermek még életben van"

Az orvosokat felosztották:

• kiszívók
• érmetszők
• különböző specialisták
• szülészek
• fürdősök

Ezek mellet még sokféle kuruzsló működött.

A Mochika legenda 
A fejezet az Inka Birodalom előtti perui kultúráról rántja le a leplet. Kételkedik fejlett orvostudományában, amelyre az összesen két képi ábrázolásból nem lehet egyértelműen következtetni. A betegségekről annál inkább! A torz figurák rengeteg orvostörténeti érdekességgel szolgálnak a hozzá értőknek.

Az Inka civilizáció és gyógyítás
Magáról a gyógyításról keveset hallunk. A központi elem a kizsákmányoló, népére rátelepedő inka állam, annak minél sötétebb színben való lefestése. A betegségeket is a bűnök büntetésének tekintették.

A maradék fejezetekben a természetben megtalálható drogokról, majd ezek mesterséges gyártásáról halhatunk.

Ami tetszett:
Az eredeti forrásokból hozott részletek, a különböző leírások. Orvostörténeti érdekességek.

Ami nem tetszett
Benedek István hozzáállása.

Kinek ajánlom?
Türelmes embereknek, akik nem húzzák fel magukat a szerző felfogásán, továbbá érdeklődnek az orvostörténet iránt.

Értékelés: 5/10

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 1976
Oldalszám: 172 o.

Online elérhető itt