Szabó T. Anna : Senki madara

 

Szabó T. Anna: Senki madara

 

Miért olvastam el?

Csíkszeredában a Kájoni János Könyvtárban dolgozik könyvtárosént egy barátnőm O. Amikor vittem vissza a kölcsönzött könyveimet, ő volt az olvasószolgálatos és ajánlotta nekem ezt a könyvet. Felmentem az emeletre a felnőtt részlegre, pont bent volt, úgyhogy kikértem. Előtte még egyszer sem halottam róla.

 

Fülszöveg

Az első nagy szerelem örök. Szárnyakat ad, átformál, megtanít a másikra és önmagunkra. De mi történik, ha annak, akit szeretünk, titka van? Ha nem akar egészen a miénk lenni? Ha feláldozza magát értünk, de közben mégis megtartja a szabadságát? Szabó T. Anna (japán nevén Kyoko) egy érzékeny magyar fiú és egy rejtélyes japán festőlány szerelméről mesél egy keleti legenda alapján, egyszerre mutatva be a kamasz-szerelem időtlen idilljét és a művészlét küzdelmes mindennapjait. Mindenkinek szól, aki nem fél az ölelés erejétől, és kész megtanulni a lényeget: ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.

 

Tartalomról

Egészen különös hangulata van ennek a könyvnek. Egy ideig bizalmatlanul szemléltem mert féltem, hogy fájni fog ez a könyv. Tényleg fájt. De nem bánom ezt a fájdalmat, mert szép. Az illusztrációk álomszerűek, nagyon különleges képi világú. Sok jelképet lehet nem értettem meg, de megmozdult bennem valami, miközben olvastam. Most a kapcsolatomra vetítve egy olyan mélység fogott meg, ami a kapcsolatok örök mozgatója lehet.

Az alkotás során magunkból adunk és ez fokozottan volt igaz a könyvben. Talán nem véletlen, hogy sok művész élt önpusztító életet.

 

Szereplők

A névtelen pásztorfiú sokkal okosabb mintsem feltételezik róla. Láthatatlan dolgokat lát, gyógyít és olyan egységben él a természettel, ami egy tanult elmének nem hiszem, hogy megadatna. A lány különös teremtés, messziről szakadt a magyar pusztába. Alkotó és teremtő lény, aki képes ölelni, de vajon szeretni is tud-e?

 

Ami tetszett: Az illusztrációk, a pásztorfiú karaktere és a szépséges, keleties hatású képi világ. Az egészet átható természettel való egység hangulata. Ahogy ábrázolta a kapcsolatokat.

 

Ami nem tetszett:

Elég mélyen érintett és ezt kezelni kellett. De talán ez nem is olyan nagy hátrány egy felnőtteknek szóló mesénél. Egy gyermek nem értheti igazán még meg. Ehhez már kell némi élettapasztalat, hogy értékelni tudjuk.

 

Kinek ajánlom?

Olyan felnőtteknek, akik nem félnek belevonódni egy szép-bús történetbe. Akiknek valaha már volt kapcsolata és volt szerelmes. Olyanoknak, akik már próbáltak alkotni szívüket-lelküket beleadva a munkába. Azoknak is akik szeretik a távol-keleti ezen belül is a Japán kultúrát.

 

Borító: 10/10

Karakterek: 9/10

Hangulat: 10/10

Értékelés: 10/10 pont

 

Agatha Christie: Feketekávé

Agatha Christie: Feketekávé

Eredeti megjelenés: 1930

Miért olvastam el?
Azért mert megkaptam várólista csökkentéses kihíváson. Persze nem ez volt az egyetlen, ami motivált. Tulajdonképp 2014 eleje óta olvasom sorra a Christie regényeket, most már pontosan húszat elolvastam, de nagy örömömre termékeny volt az írónő, szóval egy időre még van mit elővenni. Ráadásul egy könyv, aminek feketekávé a címe, egyáltalán benne van a címében a kávé, már előre megkapja nálam a bizalmat, aztán meg útközben úgyis kiderül, hogy rászolgált vagy sem.

Részlet a fülszövegből
Agatha Christie első eredetileg is színpadra írt három felvonásos darabjában (londoni bemutatója 1930. december 8-án volt) Hercule Poirot és Hastings kapitány meghívást kap a híres angol fizikus, Sir Claud Amory surreyi házába, ahol az illető éppen az „atom” bombázásával kísérletezik.

A meghívás oka, lévén a szereplők kiléte, egészen biztosan nem egy-két kellemes, pihenéssel és csevegéssel eltölteni kívánt nap, hanem annál sokkal komolyabb.
A tudós ugyanis attól tart, hogy valaki el akarja lopni találmányát, vagyis egy olyan robbanószer képletét, amely döntő fontosságú lehet egy esetleges Angliát is érintő háború kimenetelét illetően.

Tartalomról
Poirot nyugdíjazta magát, nyugalmasan éldegél, Hastings barátja pedig már rég nem él Angliában. Hastings azonban rövid időre visszatér, ráadásul Poirot megkeresik egy vidéki kúriáböl, hogy teljesítsen egy megbízatást. Poirot, akinek a legnagyobb örömére szolgál, hogy olyan inasa van, aki tökéletesen ért a vasaláshoz, bár sem képzelőereje, sem kíváncsisága nincs, úgy dönt elfogadja, és a hétvégére elmegy a megbízójához.
A történet szokványosan indul, de már előre látható a bonyodalom, a vacsora feszülten telik a házban, megismerjük a szereplőket, kialakul egy előzetes vélemény. A tét egy százezreket érő képlet, ami egy még hatásos tömegpusztító fegyver kialakításához vezetne, de a képlet eltűnik a széfből. Mindenki gyanús, aki a házban van, kivéve a személyzet. A történet pedig nem áll meg ennyinél, haláleset is történik, amit aztán Poirot a kis szürke agysejtjeivel felderíthet.

Egyes elemeket sikerült menet közben felderítenem, de a gyanú megoszlott több személy között. Igazából már le is mondtam kissé arról, hogy megoldjam az ügyeket. Azért olvasom, mert pihentet és szórakoztat, és némi izgalmat is jelent az agytekervényeket megmozgató feladat, amiknél nem bánom, ha ismételten meg leszek vezetve. A modern krimikhez képest AC regényei mindig intellektuális feladatokat nyújtanak, és bármennyire is sok haláleset történik, nem a brutalitásról és a szörnyűségekre van kihegyezve a dolog.

Bár eredetileg színpadra írták, az átírás olyan jól sikerült, hogy nekem fel se tűnt.

Karakterek

Poirot hozza a formáját.

"Ha használná a szürke agysejtjeit, és megkísérelné az egész esetet tisztán látni – mint én –, akkor talán meglátná az igazságot, barátom – mondta önelégülten."

A humor se hiányzik.

"– Most mondja, hogy nem hintenek port a szemébe, mon ami – jegyezte meg kajánul. Aztán óvatosan még egyszer végighúzta ujját a polcon, és savanyú arcot vágott. – Úgy látszik, mégsem volt igazam a személyzet lelkiismeretességét illetően. Itt vastagon áll a por. Bárcsak lenne a kezem ügyében egy porrongy, én magam letörölgetném.
– Kedves Poirot – mondta Hastings, nagyot nevetve –, de hiszen maga nem szobalány.
– Nem bizony, sajnos – állapította meg Poirot szomorúan. – Én csak egy szerény nyomozó vagyok."

Van részünk begyöpösödött tudósban, szeleburdi emancipált fiatal lányban, rigolyás vénkisasszonyban. Kapunk szerelmespárt, betoppant látogatót és természetesen egy titkát-asszisztenst is. Tessék kitalálni ki a tettes!

Ami tetszett

Egy ideig a Marple történeteket szerettem jobban, de aztán Poirot végleg levett a lábamról. Talán nem ez a legjobb regénye AC-nek, de a hangulata, és a zárt szobás megoldás most is bejött. 

Ami nem tetszett

Megint csak ici-pici utalások voltak a gyilkosra, tipikusan olyanok, amiket közben észre sem veszel, és a végén jön az 'Aha' érzés. Visszaolvastam és végül is akár rá is jöhettem volna, szóval korrekt volt az írónő pl: a Harmadik lány könyvéhez képest, amikor komolyabb orvosi, biológiai ismertek híján, esély se volt az egyszerű hétköznapi olvasónak, hogy rájöjjön hogyan tették.

Borító: 9/10 pont. Tetszik a kávéscsésze az elején, hangulatot teremt. Az Európa kiadó borítója is nagyon szép, bár a kifinomultságon túl, nem igazán utal a könyv tartalmára. 

Értékelés: 9/10 pont