Agatha Christie: Feketekávé
 |
| Eredeti megjelenés: 1930 |
Azért mert megkaptam várólista csökkentéses kihíváson. Persze nem ez volt az egyetlen, ami motivált. Tulajdonképp 2014 eleje óta olvasom sorra a Christie regényeket, most már pontosan húszat elolvastam, de nagy örömömre termékeny volt az írónő, szóval egy időre még van mit elővenni. Ráadásul egy könyv, aminek feketekávé a címe, egyáltalán benne van a címében a kávé, már előre megkapja nálam a bizalmat, aztán meg útközben úgyis kiderül, hogy rászolgált vagy sem.
Részlet a fülszövegből
Agatha Christie első eredetileg is színpadra írt három felvonásos darabjában (londoni bemutatója 1930. december 8-án volt) Hercule Poirot és Hastings kapitány meghívást kap a híres angol fizikus, Sir Claud Amory surreyi házába, ahol az illető éppen az „atom” bombázásával kísérletezik.
A meghívás oka, lévén a szereplők kiléte, egészen biztosan nem egy-két kellemes, pihenéssel és csevegéssel eltölteni kívánt nap, hanem annál sokkal komolyabb.
A tudós ugyanis attól tart, hogy valaki el akarja lopni találmányát, vagyis egy olyan robbanószer képletét, amely döntő fontosságú lehet egy esetleges Angliát is érintő háború kimenetelét illetően.
Tartalomról
Poirot nyugdíjazta magát, nyugalmasan éldegél, Hastings barátja pedig már rég nem él Angliában. Hastings azonban rövid időre visszatér, ráadásul Poirot megkeresik egy vidéki kúriáböl, hogy teljesítsen egy megbízatást. Poirot, akinek a legnagyobb örömére szolgál, hogy olyan inasa van, aki tökéletesen ért a vasaláshoz, bár sem képzelőereje, sem kíváncsisága nincs, úgy dönt elfogadja, és a hétvégére elmegy a megbízójához.
A történet szokványosan indul, de már előre látható a bonyodalom, a vacsora feszülten telik a házban, megismerjük a szereplőket, kialakul egy előzetes vélemény. A tét egy százezreket érő képlet, ami egy még hatásos tömegpusztító fegyver kialakításához vezetne, de a képlet eltűnik a széfből. Mindenki gyanús, aki a házban van, kivéve a személyzet. A történet pedig nem áll meg ennyinél, haláleset is történik, amit aztán Poirot a kis szürke agysejtjeivel felderíthet.
Poirot nyugdíjazta magát, nyugalmasan éldegél, Hastings barátja pedig már rég nem él Angliában. Hastings azonban rövid időre visszatér, ráadásul Poirot megkeresik egy vidéki kúriáböl, hogy teljesítsen egy megbízatást. Poirot, akinek a legnagyobb örömére szolgál, hogy olyan inasa van, aki tökéletesen ért a vasaláshoz, bár sem képzelőereje, sem kíváncsisága nincs, úgy dönt elfogadja, és a hétvégére elmegy a megbízójához.
A történet szokványosan indul, de már előre látható a bonyodalom, a vacsora feszülten telik a házban, megismerjük a szereplőket, kialakul egy előzetes vélemény. A tét egy százezreket érő képlet, ami egy még hatásos tömegpusztító fegyver kialakításához vezetne, de a képlet eltűnik a széfből. Mindenki gyanús, aki a házban van, kivéve a személyzet. A történet pedig nem áll meg ennyinél, haláleset is történik, amit aztán Poirot a kis szürke agysejtjeivel felderíthet.
Egyes elemeket sikerült menet közben felderítenem, de a gyanú megoszlott több személy között. Igazából már le is mondtam kissé arról, hogy megoldjam az ügyeket. Azért olvasom, mert pihentet és szórakoztat, és némi izgalmat is jelent az agytekervényeket megmozgató feladat, amiknél nem bánom, ha ismételten meg leszek vezetve. A modern krimikhez képest AC regényei mindig intellektuális feladatokat nyújtanak, és bármennyire is sok haláleset történik, nem a brutalitásról és a szörnyűségekre van kihegyezve a dolog.
Bár eredetileg színpadra írták, az átírás olyan jól sikerült, hogy nekem fel se tűnt.
Bár eredetileg színpadra írták, az átírás olyan jól sikerült, hogy nekem fel se tűnt.
Karakterek
Poirot hozza a formáját.
"Ha használná a szürke agysejtjeit, és megkísérelné az egész esetet tisztán látni – mint én –, akkor talán meglátná az igazságot, barátom – mondta önelégülten."
A humor se hiányzik.
"– Most mondja, hogy nem hintenek port a szemébe, mon ami – jegyezte meg kajánul. Aztán óvatosan még egyszer végighúzta ujját a polcon, és savanyú arcot vágott. – Úgy látszik, mégsem volt igazam a személyzet lelkiismeretességét illetően. Itt vastagon áll a por. Bárcsak lenne a kezem ügyében egy porrongy, én magam letörölgetném.
– Kedves Poirot – mondta Hastings, nagyot nevetve –, de hiszen maga nem szobalány.
– Nem bizony, sajnos – állapította meg Poirot szomorúan. – Én csak egy szerény nyomozó vagyok."
Van részünk begyöpösödött tudósban, szeleburdi emancipált fiatal lányban, rigolyás vénkisasszonyban. Kapunk szerelmespárt, betoppant látogatót és természetesen egy titkát-asszisztenst is. Tessék kitalálni ki a tettes!
Ami tetszett
Egy ideig a Marple történeteket szerettem jobban, de aztán Poirot végleg levett a lábamról. Talán nem ez a legjobb regénye AC-nek, de a hangulata, és a zárt szobás megoldás most is bejött.
Ami nem tetszett
Megint csak ici-pici utalások voltak a gyilkosra, tipikusan olyanok, amiket közben észre sem veszel, és a végén jön az 'Aha' érzés. Visszaolvastam és végül is akár rá is jöhettem volna, szóval korrekt volt az írónő pl: a Harmadik lány könyvéhez képest, amikor komolyabb orvosi, biológiai ismertek híján, esély se volt az egyszerű hétköznapi olvasónak, hogy rájöjjön hogyan tették.
Borító: 9/10 pont. Tetszik a kávéscsésze az elején, hangulatot teremt. Az Európa kiadó borítója is nagyon szép, bár a kifinomultságon túl, nem igazán utal a könyv tartalmára.
Értékelés: 9/10 pont
